Megrekedt a nyomozás a Kis-Dunában talált hordóba betonozott férfi ügyében

Amint arról beszámoltunk, múlt év elején egy hordóba betonozott holttestre bukkantak a Kis-Dunában. A rendőrségnek azonban a mai napig nem sikerült kiderítenie a holttest személyazonosságát, ezért megszüntették az eljárást.

Megrekedt a nyomozás a Kis-Dunában talált hordóba betonozott férfi ügyében
Fotó: TV Markíza

Tavaly februárban egy horgászokból álló csoport Dunahidasnál húzta ki a folyóból a színültig betonozott hordót. Akkor még nem is sejtették, hogy mi lehet annak tartalma. Egy szemtanú elmondása szerint előbb egy széfet emeltek ki a folyóból, majd miután észlelték, hogy van még valami a vízben, másnap visszatértek – akkor húzták ki a hordót.

A rendőrség napokon belül lezárta a dunahidasi erdő egy részét, és megkezdte a helyszínelést. A hordóban egy bebetonozott férfi holttestének maradványaira bukkantak. A rendőrség nyilvánosságra hozta, hogy hogyan is nézhetett ki az áldozat. A vizsgálatok szerint az illető 20-30 év körüli lehetett, megközelítőleg 161 centiméter magas. Minden bizonnyal rövid fekete haja volt, valamint szakálla is lehetett. A fogai egészségesek voltak, csupán egyetlen tömése volt.

A szakértők úgy vélték, hogy az illető a hordó megtalálását megelőző két hónaptól két évig terjedő intervallumban veszthette életét. A nyomozás egyelőre nem igazolta, hogy a holttest és a helyszínen talált iratok között kapcsolat lenne.

„Minden lehetséges vizsgálat elvégzését követően az eljárás meg lett szüntetve, mivel nem sikerült olyan tényeket megállapítani, amelyek jogilag lehetővé tettek volna egy adott személy elleni vádemelést” – tájékoztatott Martin Wäldl rendőrségi szóvivő.

Ennek ellenére a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói továbbra is intenzíven kutatnak a holttest személyazonossága, valamint a lehetséges gyilkos után.

noviny.sk/para