„Megöltem egy embert“ – érkezett a bejelentés, a helyszínen viszont jött a fordulat

2019. június 19. - 10:44 | Régió

Egy 36 éves férfi azzal hívta fel a 158-as segélyhívót, hogy megölt egy embert – végül kiderült, hogy egy felelőtlen viccről van szó.

A gyilkosságról érkező bejelentést követően két gyorsmentőt és a rendőröket is riasztották a poprádi járásbeli Nová Lesná községbe. Alena Krčová, a mentősök szóvivőjének tájékoztatása szerint azonban csak egy felelőtlen viccről volt szó.

A mentőegységeket egy vendéglőhöz riasztották, viszont az alkalmazottak semmiről sem tudtak. Mint kiderült, az egyik vendég, egy 36 éves férfi volt a ludas. A fickót állítólag felbőszítette a felesége, ezért hívta a segélyhívót és bejelentette, hogy megölt egy embert – írja a noviny.sk.

František Majerský, a mentősök kamarájának elnöke felháborodott az eseten. Állítása szerint gyakran előfordul, hogy hívják a segélyhívót, de mire a mentők kiérnek a helyszínre, az illető elmondja, hogy nem szeretne semmit, csak viccelt.

Jana Ligdayová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint ilyen esetben nincs szó bűncselekményről, viszont erkölcsi szempontból már teljesen más a helyzet. Ha az egységeket hamis bejelentés alapján kiküldik valahová, akkor azokon a helyeken hiányozhatnak, ahol valóban szükség van rájuk.


noviny.sk/para