Megkezdődött a gyermekeiket erőszakoló, velük fajtalankodó szülők pere

Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken kedden az a per, amelyben egy ceglédi házaspárt és a férfi apját a család két kiskorú gyermekének molesztálásával, szexuális zaklatásával vádolják - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Gyimesi Kinga közölte: a családot a házaspár erősen kifogásolható életvitele miatt 2010. február 16. óta gondozta a Ceglédi Gyermekjóléti Központ. Az első- és a harmadrendű vádlott (a férj és a feleség) is italozott, gyakran veszekedtek, verekedtek, és ennek két kiskorú gyerekük is a szemtanúja volt. Hogy előteremtsék a pénzt az ital beszerzésére, gyermekeiket lopásra bírták rá.

Az ügyészség szerint a szülők a kislány és a kisfiú jelenlétében többször pornográf tartalmú filmet néztek és közösültek egymással, majd 2011-től a lakásukon a kiskorú gyerekekkel rendszeresen szexuális kapcsolatot létesítettek. Emellett arra kényszerítették őket, hogy egymással is szexuális tevékenységet folytassanak. A férfi apja (a másodrendű vádlott) többször is látta, amikor a szülők a gyerekeikkel erőszakoskodtak, később pedig maga is bekapcsolódott a bűncselekménybe.

A vádirat szerint a szexuális zaklatás egészen 2013 tavaszáig folytatódott, ekkor a gyerekeket ideiglenesen nevelőszülőknél helyezték el.

Az első tárgyalási napon az iratismertetés mellett meghallgatták a vádlottakat, valamint felolvasták a róluk és a sértettekről szóló elmeorvosi, illetve pszichológiai szakvéleményeket - mondta a szóvivő.

A per május 4-én szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik.

mti/para