Meghalt Madár édesanyja

Az utolsó napjait családi körben töltötte Gizi néni, amihez ő maga ragaszkodott.

Meghalt Madár édesanyja
Forrás: 24.hu

A korábbi profi ökölvívó világbajnok, Erdei Zsolt még szeptember végén veszítette el az édesanyját, de mély fájdalma miatt csak most beszélt erről a Best magazinnak – írja a Blikk.

A Madár becenévre hallgató sportember anyukája, Gizi néni évek óta daganatos megbetegedéssel küzdött, szervezete bő egy hónapja feladta a küzdelmet. Az utolsó napjait családi körben töltötte, amihez ő ragaszkodott. Erdei elérzékenyülve a következőt mesélte:

Ha bementem hozzá, ha csak tíz percre is, megfogtam a kezét, rádőlt a mellkasomra, és nem is kellettek szavak, ott voltunk egymásnak. Az utolsó pillanatokban, amikor teljesen magához tért, mindannyian ott voltunk mellette a három lánytestvéremmel együtt. Még tudtunk vele beszélgetni, a legkisebb unokáját odatettem a mellkasára.

Madár azt is elmondta, hogy anyukája szerette volna látni, ahogy kislánya, Gréti felnő. A korábbi bokszoló fia, Viktor már kilenc éves, őt is nagyon megviselte nagymamája elvesztése.

 

24.hu