Meghalt a kislány, akit kimentettek a folyóból – kilométereken át sodorta őt a víz

2023. január 19. - 09:14 | Régió

Amint arról beszámoltunk, szerdán egy két és fél éves kislányt sodort el a Bódva folyó Szepsiben (Moldava nad Bodvou). A gyereket ugyan kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Meghalt a kislány, akit kimentettek a folyóból – kilométereken át sodorta őt a víz
Illusztráció (Fotó: TASR)

A Szepsi TV tájékoztatása szerint a gyerek a temető környékén csúszhatott a folyóba, testét pedig megközelítőleg 3 kilométeren át sodorta a mindössze 4 Celsius-fokos víz, amelynek szintje néhol elérte a 140 centimétert is.

A kislányra egy, a part mellett sétáló gyalogos figyelt fel. Amikor meglátta a cipőjét, egyből utánament a vízbe, de olyan erős volt a sodrás, hogy addigra már eltűnt a gyerek teste. Végül a helyi romatelepnél két járókelő, valamint a helyszínre riasztott tűzoltók segítségével ki tudták húzni a folyóból a kislányt.

Zuzana Hopjaková, a légi mentők szóvivőjének tájékoztatása szerint a gyerek eszméletlen és erősen kihűlt állapotban volt. Újraélesztését azonnal elkezdték, valamint mentőhelikopterrel a kassai kórházba szállították, de minden igyekezetük ellenére nem sikerült megmenteniük az életét.

Hogy a gyerek pontosan milyen körülmények között esett a vízbe, egyelőre nem tudni.


-para-

Címkék: tragédia, folyó, kislány