Meghalt egy munkás Komáromban a Duna-híd építése közben

2018. január 27. - 15:33 | Régió

Életét vesztette egy munkás a napokban a komáromi Duna-híd építésénél. A munkálatokat egy magyarországi cég kivitelezi.

Meghalt egy munkás Komáromban a Duna-híd építése közben

A Hídépítő Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta az Indexet, hogy a 67 éves kollégájuk szívrohamban, az ott zajló munkától függetlenül halt meg. Egy gépet javított, amikor rosszul lett.

A Joj Televízió tájékoztatása szerint a haláleset Szlovákiához tartozó területen történt, mégsem a helyi hatóságok intézkednek.

A halálesetet követően a szlovák munkafelügyelőség is vizsgálódott a helyszínen. Róbert Bulla, a Nyitrai Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója a televíziónak elmondta számos hiányosságot találtak: nem voltak leföldelve az építkezésen található unimó bódék, hibás volt a villanyvezetékek érintésvédelme, nem voltak lefedve az építkezésen található árkok és a mentőkészülékek is hiányoztak.

Bulla azonban hozzátette, az európai jog felülírja a hazai jogszabályainkat, ezért erre az elkerített építkezési területre a magyarországi előírások vonatkoznak. Ebből kifolyólag egyelőre büntetést sem szabhattak ki, holott a szlovák jogszabályok szerint akár 200 ezer euróra is bírságolhatták volna a vállalatot.


(noviny.sk/Index)