Megcsúszott és fának csapódott, az autó alá szorult a sofőr feje, de túlélte!

Óriási szerencséje volt a sofőrnek, elsőre ugyanis úgy tűnt, már nem él.

Megcsúszott és fának csapódott, az autó alá szorult a sofőr feje, de túlélte!
Forrás: Joj TV

A 48 éves rozsnyói járásbeli férfi egy veszélyes útszakaszon csúszhatott meg, majd lerepült az útról és fának csapódott. Az autója olyan pozícióban landolt a tetején, hogy a férfi valahogy alá került és csak a feje kandikált ki alóla. A tűzoltók elsőre azt hitték, meghalt. 

Ladislav Lőrincz, a rimaszombati tűzoltók bevetési parancsnoka árulta el, hogy nagyon bonyolult műveletek következtek annak érdekében, hogy az autó meg ne mozduljon, és közben a férfit valahogy kiszedjék belőle.

Nyakmerevítőt nem tudtak ráadni, a férfival végig kommunikáltak, ő pedig eszméleténél maradt, noha vérzett a feje.

A tűzoltók ezután kiszabadították az ülését, majd felfújható párnákkal alátámasztották a járművet. Végül a férfit a kocsi ablakán át szabadították ki, a lába szerencsére nem szorult be. Ezután fej- és végtagsérüléssel kórházba szállították.

Petra Kováčiková kerületi rendőrszóvivő elmondta, hogy a sofőr olyan helyen csúszott meg, ahol a sebességkorlát 60 km/óra, ám ő vélhetően sokkal többel ment ennél.

(Noviny.sk)