„Meg kell teremteni a légkört, ami a dunaszerdahelyi tűzoltóságot családdá teszi”
Lelkes István az idei évtől megbízott, májustól viszont már kinevezett igazgatóként vezeti a dunaszerdahelyi járási tűzoltóságot. Munkájáról beszélgettünk.
Ezt megelőzően járási parancsnokként tevékenykedett, ez tulajdonképpen mit takar?
A bevetési osztály, a nagymegyeri, somorjai és a dunaszerdahelyi bevetési tűzoltók parancsnoka voltam a járásban, ami tulajdonképpen igazgatóhelyettesi posztot jelent. Lényegében az összes tűzoltó és a tűzkivizsgáló, továbbá akik a gépparkkal, kommunikációs berendezésekkel foglalkoztak, mind alám tartozott, és rajtam keresztül folyt minden, ami az egyes bevetésekkel állt kapcsolatban.
Akkor, ha jól értem, ezelőtt befele koordinált és kommunikált, míg egy járási igazgató feladata ugyanez kifele (is)?
Tulajdonképpen igen, az igazgató kifelé is igazgatja a rendszert, a kerületi igazgatóság irányába, illetve tartja a kapcsolatot az önkéntesekkel, míg a helyettesi poszt valóban leginkább a belső üzemeltetését jelenti az egész járási igazgatóságnak.
Milyen útja vezetett idáig az ún. „szamárlétrán”?
2000 decemberében lettem felvéve nappali alkalmazottként a tűzoltósághoz, vezető technikusként. Ez egy koordinációs munkakör, amit ketten végeztünk. Szét voltak osztva köztünk a feladatok, egyikünk a gépparkkal foglalkozott, míg a másik a munkánk gazdasági részével. Ez így zajlott egészen 2016-ig, amikor Čandal Tibor lett az igazgató, én pedig az ő helyébe léptem.
A ranglétra úgy néz ki, hogy legfelül van az igazgató, majd a járási parancsnok, és utána a nappali alkalmazottak. Így próbáltam a szamárlétrán feljebb araszolni. Aztán megbízott, majd kinevezett járási parancsnok lettem, utána megbízott, végül most már kinevezett igazgató.
Mivel foglalkozott azelőtt?
Korábban a járási hivatal pénzügyi osztályán dolgoztam majdnem tíz évet, majd a Fornetti franchise-nál is egy rövid ideig. Szakterületem a műszerészettel, gépészettel kapcsolatos, a járási hivatalnál eltöltött időszakban viszont ezt hosszú ideig nem gyakoroltam. Amikor munkalehetőség után kutattam, az adminisztratív irányító szférában próbáltam gondolkodni, és akkor volt üresedés a tűzoltóságnál erre az említett technikusi funkcióra, én pedig beadtam jelentkezésem és fel is vettek.
Akkoriban pont egy ilyen embert kerestek, aki a számítástechnikához is ért, mivel az informatikai rész nem volt még annyira kiépítve, viszont a tűzoltóság akkor több számítógépet is kapott. Szóval kapóra is jöttem. :-)
A májusi kinevezésével tulajdonképpen fennmaradt egyfajta kontinuitás Čandal Tibor után. Melyek az ön prioritásai ezen a poszton?
Ugyanúgy, ahogy az elődömnél is, az igazgatóságon belül megvolt egy folyamat, azt szeretném folytatni. Van itt nálunk egy éves terv, az abban foglalt feladatokat el kell látni, teljesíteni, a gyakorlatokat koordinálni és megteremteni azt a légkört, ami a tűzoltóságot egyfajta családdá teszi. Nem szeretnék olyan dolgot bevezetni, ami ennek a kárára megy. Van egy befutott folyamat, ami szerint működünk, ezt szeretném karbantartani és ha lehet, még javítani.
A tűzoltók felkészültségét is próbálom a lehető legtöbb iskolázással fejleszteni. A periodikus iskolázásokat is ugyanúgy folyamatosan, lineárisan az egész évben be kell tervezni, hogy mindig felkészültek legyenek a tűzoltóink.
Milyen kihívásokkal kell szembenéznie ma a dunaszerdahelyi tűzoltóságnak? Mi az, amire szüksége volna és reálisan teljesíthető is?
A tűzoltóságon belül a toborzás nem könnyű. Valamikor több ember jelentkezett tűzoltónak. Propagáljuk magunkat, bemutatókat szervezünk, de sajnos kevés olyan helyszínre, akcióra tudunk kimenni, ahol meg tudnánk magunkat és a munkánkat mutatni. A létszám ennyit enged, ugyanis egy minimális létszám alá nem mehetek. Egy 8 emberes szolgálaton belül 5 a minimum, de vannak ugye szabadságolások, iskolázások, átképzések, egyhetes kiképzőtáborok, kéthetes rekondíciós program, amit ki is használunk.
A bemutatókat viszont már a gyerekektől kezdjük, akik az iskolaév végén rendszerint eljönnek hozzánk az állomásra, nálunk jobban be tudjuk mutatni a technikát, és láthatnak mindent, a csúszdát, a tűzbejelentő központot és annak működését, beleélhetik magukat a tűzoltók életébe.
Ilyenkor elmagyarázzuk nekik azt is, hogy mire való és mire nem való a 112-es segélyhívó, hogy nem szabad belőle viccet csinálni, mert ha egyszerre sokan hívják, akkor talán éppen ők lesznek azok, akik lefoglalják a vonalat szórakozásból valaki elől, akinek szüksége volna rá. Próbáljuk a gyerekeket motiválni, hogy legyen elképzelésük a munkánkról.
Gyerekeknél még talán jellemzőbb hogy tűzoltók akarnak lenni, jelmezbálba is beöltöznek tűzoltónak, viszont később mintha születne egy szakadék, és mindenki másfele indul el...
Létezik ennek az ellenkezője is, ugyanis van egy tűzoltónk, aki gyerekkora óta eldöntötte, hogy ezt szeretné csinálni, be is járt ide, és megismerkedett azzal is, milyen feladatai vannak a tűzoltóknak, amikor épp nincs kivonulás.
Mert ha nincs, a tűzoltó akkor csak sem bent ül. Napirendje van, a gépparkot rendben tartani, takarítani a garázsban, a tűzoltóság területén, iskolázáson részt venni a szakaszparancsnokokkal, különböző témákban. Ezeket át kell venni, és gyakorolni az elméleti részt is, majd a gyakorlatit. Egy éles gyakorlatnak van egy végterméke, ami megmagyarázza, hogy mit hogyan csináltunk jól vagy rosszul. A tűzoltó egész napja tulajdonképpen szét van írva, esti iskolázásokkal, irodalommal, az egyes kivonulások videós kielemzésével, olyan esetekével is, amelyek máshol történtek.
Beszélt tervezhető dolgokról, a tűzoltók munkája viszont javarészt nem tervezhető – tehát akkor cselekszenek, amikor már megtörtént a baj. Mit jelent ilyen körülmények között eredményesnek lenni?
Egy tűzoltó fő feladata, hogy életet és vagyont mentsen. Ha egy balesethez is vonulnak ki, minél előbb, minél hatékonyabban elsősegélyt kell nyújtani, hogy mire odaér a mentő, úgy tudják átadni a sérültet, hogy összességében a legjobb orvosi ellátásban részesüljön.
Tűzeseteknél szintén mérlegelni kell, hogy taktikailag úgy oldódjon meg az egész, hogy minél kevesebb kár keletkezzen. Pl. egy nyolcemeletes blokk felső lakásában nem mindegy, hogyan oltunk, egy 3-4 szobás lakásba mennyi víz kerül be. Nem azért, hogy kevesebbe kerüljön a víz, mert a tűzoltóknak azért nem kell fizetni, hanem nehogy eláztassák az egész blokkot a földszintig. Baleseteknél és árvízvédelemnél is mérlegelni kell, mit milyen úton-módon mentünk.
Nincs túl sok idejük lamentálni...
A gyakorlat és a tapasztalat segít. De például ha jön egy új technológia, mint most pl. az elektromos autók, az ahhoz való hozzáállást el kell sajátítani. Máshogy ég, máshogy kell oltani, mint egy benzines vagy dízeles autót.
Más az előkészület és az oltási folyamat is, ezért vannak az átképzéseink. Ilyenkor például a tűzoltónak az első dolga megtudni, hogy milyen meghajtású az autó – például egy gázüzemű kocsi is ugyanúgy néz ki, de talán kívülről jobban meg van jelölve. Mindenesetre ha ott van az az ember, akié az autó, akkor ez könnyebb, de az ellenkezőjére is volt precedens. A bevetési parancsnok számára mindenesetre az első információ a legfontosabb, ő aszerint választ taktikát, ad parancsokat. Háztűznél is ugyanúgy rákérdezünk, nincsenek-e gázpalackok a melléképületben. A tűzoltóknak ilyen dolgokat kell elsőre menekíteni, hűteni, nehogy robbanás következzen be. A tulajdonosok, ott élők viszont ilyenkor gyakran módosult pszichikai állapotban vannak...
Mi volt a legnagyobb kihívás Ön számára, amivel idén már megbízott igazgatóként kellett szembenéznie?
Talán a sárosfai eset, ahol veszélyes anyag szivárgását jelentették az útépítésnél. Komoly erőfeszítésekbe került, Pozsonyból, Nagyszombatból volt technika odarendelve, karantént kellett elrendelni. Gyorsan terjedt a híre, de hál’ istennek vaklárma volt, nem találtunk veszélyes anyagot, az első óra viszont eléggé bizonytalan volt.
(SzT)
