„Meg akarom verni” – Vémola nyilvánosan visszavágóra hívta Végh Attilát

2019. december 5. - 12:59 | Sport

Majdnem egy hónappal azt követően, hogy Végh Attila legyőzte Karlos Vémolát a kevert harcművészetek (MMA) gálarendezvényén, az Oktagon 15-ön, a cseh harcos nyíltan kijelentette: visszavágót akar.

„Meg akarom verni” – Vémola nyilvánosan visszavágóra hívta Végh Attilát
Karlos Vémola (Fotó: Oktagon MMA)

Végh Attila egyelőre nem foglalkozik a visszavágó gondolatával, az elkövetkezőkben a magánéletére szeretne időt fordítani. „A mérkőzés óta nem volt egy szabadnapom sem. Nem tudtam pihenni, az összecsapással összefüggő dolgokat intéztük, interjúkat adtam, és így tovább. Tényleg már csak a családommal szeretnék foglalkozni” – idézi Attilát az isport.cz, melyben hozzátette: még nem tudja, hogy 2020-ban visszatér-e.

Karlos Vémolát azonban nem hagyja nyugodni a dolog: a bunyót követően még óvatosan nyilatkozott a visszavágót illetően, most azonban már egyértelműen kijelentette, hogy mit szeretne.

„Már nem áll előttem semmi. Egyetlen célom, hogy Végh Attilát a ketrecbe vigyem, bármibe is kerüljön. A kemény felkészülés után egyáltalán nem érdemeltem meg azt, ahogy kikaptam tőle. Jobb harcos vagyok annál, mint amit akkor mutattam. Megfogadom, hogy addig nem vonulok vissza, amíg Végh Attilát nem viszem be a ketrecbe. Mindegy, hogy nyerek-e. Jobb teljesítményt akarok nyújtani, meg akarom őt verni azért, amiért elvette azt, amire egész életemben készültem”

– jelentette ki Vémola az isport.cz-nek.

Hogy Attila végül beadja-e a derekát, az egyelőre a jövő zenéje…


-para-