Meg akarják erősíttetni a francia vallási helyek védelmét

2016. július 27. - 16:37 | Külföld

Franciaországi vallási vezetők arra kérték szerdán Francois Hollande köztársasági elnököt, hogy a hatóságok fordítsanak nagyobb figyelmet a vallási intézmények biztonságára – közölte Dalil Boubakeur, a párizsi nagymecset vezető imámja.

Azt kívánjuk, hogy kísérje lankadatlan figyelem a kegyhelyeket, hiszen a legszerényebb istentiszteletek is az agresszió tárgyává válhatnak – mondta a zsidó, keresztény és muzulmán vallási vezetők francia elnökkel folytatott tanácskozásán Boubakeur, egy nappal az észak-nyugati Saint-Etienne-de-Rouvray település katolikus temploma ellen elkövetett terrortámadás után.

Boubakeur mély gyászát fejezte ki a franciaországi muzulmánok nevében, akiket szavai szerint “megdöbbentett ez az istenkáromló tett, amely ellentétben áll minden vallási tanításunkkal”.

Az imám ugyanakkor az iszlám “intézmények reformját” tanácsolta Franciaországban, hangsúlyozva, hogy “itt lenne az ideje tudatosítani, mi az, ami nem része az iszlám világnézetének”. Hozzátette, hogy a franciaországi muzulmánok támogatnák az imámjaink sokkal figyelmesebb oktatását.

Kedden két, késekkel felfegyverkezett dzsihadista támadó behatolt a franciaországi Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol túszokat ejtettek, majd elvágták a pap torkát, egy másik embert pedig súlyosan megsebesítettek. A támadás elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

Hollande a merénylet nyomán nemzeti összefogásra és egységre szólított fel a terroristákkal szemben, akik “egymás ellen akarják fordítani” a franciákat. A kormányfő megígérte továbbá, hogy az ország “meg fogja nyerni” a terrorizmus ellen folytatott háborút.

A 29 ezer lakosú kisváros, ahol a keddi terrorcselekmény történt, gyászolja az elhunyt idős papot. Hubert Wulfranc, a település polgármestere kijelentette, “együttesen kiállnak a barbarizmus ellen”.

(MTI)