Már csak a jóisten büntetheti meg az eperjesi templomban szexelő pornósokat

2018. július 26. - 13:19 | Régió

Megtalálták a "színésznőt", de leállították az eljárást.

Már csak a jóisten büntetheti meg az eperjesi templomban szexelő pornósokat
Egy képkocka a felnőttfilmből - A fotóra kattintva KÉPGALÉRIA nyílik!

2017 végén kezdett terjedni az interneten egy pornóvideó, amelyet három eperjesi (Prešov) templomban forgattak. Az eset nagy felbháborodást váltott ki az egyházak körében, de a kelet-szlovákiai város hívő vagy nem hívő lakosai közt is.

Az obszcén jelenetek természetesen a rendőrség figyelmét sem kerülték el, és garázdaság megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult az eset kapcsán.

Az eperjesi Szent Miklós-kegytemplomot, a görögkatolikus Szent János székesegyházat, és a szintén helyi ferences templomot megszentségtelenítő elkövetőkre akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is kiróható lett volna.

A rendőröknek sikerült megállapítaniuk a pornóvideó női szereplőjének személyazonosságát, akit az illetékes vizsgálótiszt gyanúsítottként ki is hallgatott. Ekkor derült ki, hogy az ügy elkövetőit már nem lehet felelősségre vonni.

"A vizsgálat megállapította, hogy a videót 2011 nyarán forgatták" - nyilatkozta a SME napilapnak Daniel Džobanik rendőrségi szóvivő.

Mivel a garázdaság elévülési ideje öt év, a büntetőeljárást le kellett állítani. Az elévülés miatt a bűncselekmény elkövetőit a hatóságok már nem vonhatják felelősségre.

(para/SME)

Címkék: templom, pornófilm, Eperjes