Máltán köt ki egy menekülteket szállító hajó

2018. június 26. - 16:25 | Külföld

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a Lifeline hajó mintegy 230 menekülttel a fedélzetén Máltán köt ki, és a menekültek egy részét Olaszország veszi át. 

Máltán köt ki egy menekülteket szállító hajó
Fotó: AP

Giuseppe Conte telefonon egyeztetett a máltai miniszterelnök Joseph Muscattal. Ezt követően az olasz kormányfő bejelentette, hogy Róma és Valletta megállapodása szerint a Lifeline hajó a szigetországban köt ki.

A máltai hatóságok vizsgálatot indítanak a hajó tényleges hovatartozásának azonosítására, valamint annak megállapítására, hogy a legénység tiszteletben tartotta-e a nemzetközi jog előírásait - hangoztatta Giuseppe Conte.

Az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, Róma azt az elvet vallja, hogy aki az olasz, a spanyol, a görög vagy a máltai partokon köt ki, az Európában ér partot. Éppen ezért Olaszország most is teljesíti a rá háruló részt, és átveszi a Lifeline hajón tartózkodó migránsok egy részét abban a reményben, hogy a többi európai ország is ezt teszi majd - mondta Giuseppe Conte. Egyelőre nem tudni, Róma hány embert fog átvállalni.

A Lifeline a Mission Life német civil szervezet mentőhajója, amely mintegy 230 migránssal a fedélzetén hatodik napja várakozik a Málta közeli nemzetközi vizeken a kikötésre. Korábban Málta és Olaszország is nemet mondott a hajó befogadására, valamint Spanyolország és Franciaország sem nyitotta meg kikötőit az újabb migránshajó előtt.

A francia kormány kedden bejelentette, hogy Franciaország kész stábot küldeni Máltára a menedékkérelmek egyéni elbírálására. A spanyolországi Valenciába június 17-én megérkezett Aquarius hajón tartózkodó több mint 600 migráns mintegy fele Franciaországban kért menekültstátuszt a spanyol kormány tájékoztatása szerint.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán azt írta: "Ez a második! A Spanyolországba küldött Aquarius után most a Lifeline-on a sor, hogy Máltára menjen; illegális hajó, amelyet végre le fognak foglalni. A tényleg a háború elől menekülő nők és gyermekek előtt nyitva vannak az ajtók, a többiek előtt nem!".

A keddre virradóra az olasz hatóságok engedélyt adtak az Alexander Maersk dán teherhajónak, hogy a szicíliai Pozzallóban partra tegye azt valamivel több mint száz migránst, akit több mint egy hete mentett meg a tengeren. A dán hajó is hat napot várt arra, hogy az olasz hatóságok engedélyezzék a kikötést.

A kevesebb mint húszezer lakosú Pozzallóban 2016-ban 22 ezer, tavaly 11 ezer, az idén eddig háromezer migráns kötött ki.

(MTI)

Címkék: menekültek