Magyar labdarúgó-válogatott - Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens

2018. január 21. - 14:14 | Sport

A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán mutatkozik be, az ellenfél Kazahsztán együttese lesz.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint négy nappal később szintén hazai környezetben Skócia csapatát fogadja a magyar válogatott. Előbbi találkozó 19, utóbbi 20 órakor kezdődik.

"Ez egy teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat - alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes" - mondta a belga szakember, akit október végén neveztek ki a válogatott élére, ám a csapat novemberi mérkőzésein még nem ő ült a kispadon.

A kapitány mindezek mellett kifejtette, hogy ezen a két mérkőzésen nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy lássa, miként tudja a csapat megvalósítani az edzői stáb elképzeléseit. Szintén fontos célként fogalmazta meg, hogy a két hazai találkozón a válogatott újra találkozhat a szurkolókkal, mert fontos, hogy ők újra a csapat mögé álljanak.

"Ez viszont nem fog az ölünkbe hullani, ezt ki kell érdemelnie a csapatnak a pályán mutatott odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással. Úgy kell játszanunk, hogy ismét büszkék lehessenek a válogatottra!" - jegyezte meg Leekens, aki szerint minden sportolóval megesik, hogy botlik, de ilyenkor úgy kell felállni a padlóról, ahogy az sportemberekhez illő és méltó.

A világranglistán jelenleg 135. kazah válogatottal eddig egyszer csapott össze a most 54. helyen lévő magyar együttes, mely 2014 júniusában 3-0-ra győzött.

A világ legrégebbi nemzeti csapatának számító skót válogatott 32. a FIFA rangsorában. Korábban mindössze nyolcszor küzdött meg egymással a két együttes, s két-két skót győzelem és döntetlen mellett négy magyar siker született. Legutóbb 2004. augusztus 18-án 3-0-ra nyertek a magyarok.

A magyar női válogatott a világbajnoki selejtezőben április 5-én a svédeket fogadja, majd négy nappal később Horvátországba utazik, előtte pedig február 27. és március 8. között a 12 csapatos Ciprus Kupa elnevezésű felkészülési tornán vesz majd részt.

MTI/para