Magasabb adókra számíthatnak az emberek és a cégek is az SaS-szerint

Megosztás

Egy ilyen kormányprogram elfogadása rossz hír a lakosság számára. Magasabb adókat jelent az embereknek és a cégeknek is, ami a gazdasági növekedés lassulásához vezet. Nem is három önálló párt közös programnyilatkozatáról van szó, csupán a Smer-SD pártdokumentumáról – állítják az SaS képviselői.

„Ez nem három önálló párt kormányának közös programja, csupán a Smer programnyilatkozata, a másik két párt mintha csak épp arra járt volna” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS frakcióvezetője. Hozzátette, a kormányprogram elsősorban arra összpontosít, hogy segítsen a Smer-SD korrupció miatt elítélt tagjainak és jelöltjeinek.

Az SaS szerint rendre megmutatkozik majd, hogy ez a kormány se nem szociális, se nem demokratikus. Mária Kolíková SaS-képviselő rámutatott, hogy a koalíció a rendőrök, a nyomozók, az ügyészek és a bírók megfélemlítésével és bosszúállással indította a kormányzást. Az SaS kemény és következetes ellenzéki politizálást ígér a lakosságnak.

A parlament kedden elfogadta a kormány programnyilatkozatát és bizalmat szavazott Robert Fico (Smer-SD) kormányának. A 143 jelenlevő képviselőből 78 szavazott igennel, 65-en a kormányprogram ellen voksoltak.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program