Letartóztattak egy nyolcéves saját nevelési igényű gyereket Floridában, mert megütötte a tanárát – VIDEÓ

Letartóztattak egy nyolcéves kisfiút az Egyesült Államokban, mert az megütötte az egyik tanárát – írja a 24.hu az Abc News cikkére hivatkozva.

Letartóztattak egy nyolcéves saját nevelési igényű gyereket Floridában, mert megütötte a tanárát – VIDEÓ
Fotó: screenshot

A sajátos nevelési igényű gyerek a tanára szerint „nem megfelelően” ült a floridai Key West Grace Adams alapiskola ebédlőben, ezért a tanárnő többször rászólt, majd maga mellé ültette. A kisfiú azt mondta a tanárnak, hogy ne tegye rá a kezét, majd megfenyegette a nőt, hogy az anyja megveri. Mellkason is ütötte a pedagógust. 

Ezután a nő az igazgatói irodába kísérte a gyereket és rendőrt hívtak. Nemsokára négy rendőr is megjelent az irodában és letartóztatták a fiút. 

Az esetről készült rendőrségi videón látszik, hogy a rendőrök sikertelenül próbálják hátrabilincselni a síró gyerek kezeit. Közben azt magyarázzák neki, hogy rosszul viselkedett, ezért börtönbe kerül, ahol majd tanulhat az esetből.

A gyerektől ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek, majd egy zárkába zárták. A gyerek anyja az incidens idején kórházban volt, de amint értesült a történtekről, beperelte a rendőrséget és az iskola fenntartóját is.

Az anya elmondta, kisfia figyelemhiányos hiperaktivitással (ADHD), oppozív dacos rendellenességgel (TOD), depresszióval és szorongással diagnosztizálták. Bár az eset 2018 decemberében történt, az anyának és az ügyvédjének csak mostanra sikerült elérniük, hogy az ügyészség visszavonja a gyerek ellen emelt vádat.

Az iskola fenntartója a folyamatban lévő perre hivatkozva nem akarta kommentálni az ügyet. 

via24.hu