Lemondott a rendőrség által meggyanúsított Anton Trišč, a kassai Közútkezelő Vállalat vezérigazgatója.
Ezt Rastislav Trnka, kassai megyeelnök jelentette be a megyei önkormányzat csütörtöki rendkívüli ülésén.
A tanács elfogadta a határozatot, ezáltal tudomásul vette Trišč lemondását. Trnka nem tette lehetővé a vitát, ez pedig egyes képviselők körében felháborodást váltott ki.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) már egy ideje foglalkozott bizonyos közbeszerzésekkel a Kassa megyei önkormányzaton belül. Triščet november 9-én tartóztatták le, közbeszerzésekkel való machinációval és idegen vagyon hűtlen kezelésével gyanúsították meg.
Rastislav Trnka megyeelnököt, valamint Richard Reday, Trnkához közeli vállalkozót ugyancsak közbeszerzésekkel való machinációval gyanúsítják. Triščet a Specializált Büntetőbíróság november 12-én vizsgálati fogságba helyezte, a Legfelsőbb Bíróság viszont szerdán szabadon engedte, azzal indokolva, hogy nem teljesültek a fogvatartás feltételei.
(TASR)