Lefejeztek egy szíriai homoszexuális menekültet!

2016. augusztus 4. - 17:46 | Külföld

Lefejezve és borzalmasan megcsonkítva találtak rá egy szíriai homoszexuális férfi holttestére, két nappal azután, hogy a férfinak július végén nyoma veszett Isztambulban - közölte egy homoszexuálisok jogait védő szervezet csütörtökön.

Lefejeztek egy szíriai homoszexuális menekültet!
Mohammed Vizam Szankari

Mohammed Vizam Szankari, aki a háború elől menekült el Szíriából, július 23-án tűnt el, miután távozott a török nagyváros Fatih negyedének Aksaray nevű körzetében lévő lakásából - közölte a Kaos GL nevű török emberi jogi szervezet.

A menekült már egy hónapja Isztambulban élt, de máshová akart költözni, mert egy fegyveres banda megfenyegette, hogy megerőszakolja - mondták el a barátai a szervezetnek.

Egyik barátja szerint a holttestet annyira megcsonkították, hogy csak a nadrágjáról lehetett felismerni. Testébe két penge beletörött, felsőteste felismerhetetlen volt, és lefejezték.

A menekültet már öt hónappal korábban elrabolták és megerőszakolták - mondta el az egyik lakótársa. Meg is akarták ölni, de sikerült elmenekülnie. "Bejelentettük a rendőrségen, de semmi sem történt" - tette hozzá a lakótárs.

A férfi egy másik meleg barátja a Kaos GL-nek elmondta, mennyire megdöbbentettek, milyen kiterjedt a homofóbia Törökországban. Elmondása szerint őt már kétszer rabolták már el.

"Senki sem törődik velünk. Teljesen mindegy, hogy szíriai vagy török valaki. Ha homoszexuális, célponttá válik" - mondta a férfi.

A homoszexualitás nem bűncselekmény Törökországban, de a meleg közösség gyakran válik hátrányos megkülönböztetés és zaklatás áldozatává a konzervatív muzulmán országban.

MTI/para