Lecsukták a zsaruk az egyik Slovan-szurkolót, aki beugrott a pályára

2019. szeptember 17. - 12:03 | Sport

Őrizetbe vett a rendőrség egy 44 éves ausztriai férfit, aki a vasárnapi Slovan Bratislava – Spartak Trnava derbin a beugrott a pályára.

Lecsukták a zsaruk az egyik Slovan-szurkolót, aki beugrott a pályára
Fotó: TASR

Mint ismert, puskaporos hangulat övezte a vasárnapi Slovan-Spartak Fortuna ligás bajnoki mérkőzést. A Slovan Dejan Dražič révén a mérkőzés hajrájában szerezte meg második találatát a Spartak Trnava ellen, ezzel bebiztosította győzelmét. A gólt követően dulakodás alakult ki a hazai és vendég játékosok között a Spartak Trnava kapujában, a pozsonyi keménymag előtt. Két Slovan-szurkolónak sikerült áttörnie a biztonságiakon, majd a reklámtáblákon is átugorva egyikük a hálón keresztül megrúgta a Spartak Trnava csapatkapitányát, Bogdan Mitreát.

A rendőrség kedden azt közölte, hogy őrizetbe vették a pályára betörő két szurkoló közül az egyiket, a 44 éves ausztriai Stefant. A rendőrség garázdasággal gyanúsítja, amiért három évre rács mögé kerülhet.

Azt a szurkolót, aki megrúgta a nagyszombatiak csapatkapitányát, a rendőrség továbbra is keresi.

Veronika Slamková rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrök a szervezők információi alapján fogták el a férfit, miután az már kijött a stadionból. Ezek alapján az illető is meg akarta rúgni a Spartak játékosát, de ez nem sikerült neki, mert a földre esett.

A rendőrség továbbra is vizsgálja a mérkőzésen történteket, és egyúttal cáfolták azokat az információkat, miszerint a szervezők a mérkőzés után elfogtak két gyanúsítottat és átadták őket a rendőröknek, állításuk szerint senkit nem adtak át nekik a mérkőzés után.

A Slovan hivatalos közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben elítélték a két személy tettét. Amellett, hogy örökre eltiltották őket a Slovan hazai és idegenbeli mérkőzéseiről, a klubra esetlegesen kiszabott pénzbírságot is nekik kell majd megtéríteniük. A pozsonyi klub szurkolói csoportja, az Ultras Slovan nem látja ilyen tragikusan a helyzetet – szerintük a Spartak elleni derbi az elmúlt évek egyik legsikeresebbje volt, és a szurkolók csak a játékosaikat védték.

Kapcsolódó cikkek:
Balhé Pozsonyban: felgyújtották szektorukat a Slovan szurkolói, egyikük megrúgott egy Spartak-játékost (VIDEÓ)
Slovan-Spartak – "Nézzék meg az argentin ligát, ott kövek repülnek... Azok szurkolók" - reagált Ljubicic a pozsonyi incidensre
A Slovan durván megbüntette a Spartak ellen ámokfutásba kezdő szurkolóit
„A játékosainkat védtük“ – így reagált az Ultras Slovan a Spartak elleni szurkolói incidensre


(TASR)