Lassult a filmpiac növekedése ebben az országban

2019. január 2. - 09:26 | Kultúra

Lassult a kínai filmpiac növekedése: tavaly kilenc százalékkal több jegybevételt értek el a kínai mozik az előző évhez képest, míg 2017-ben még több mint 13 százalékos volt a növekedés.

Lassult a filmpiac növekedése ebben az országban
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

A hivatalos adatok szerint a kínai filmszínházak jegybevétele 2018-ban 60,98 milliárd jüan volt. A kínai filmek jegyeladása a teljes bevétel 62 százalékát tette ki, 37,9 milliárd jüant, ami rekord a hazai filmek forgalmában. 2017-ben az összes jegybevétel 54 százaléka folyt be a kínai filmekből.

Az Egyesült Államok után Kína a második legnagyobb globális filmpiac. A filmvásznak terén már túl is szárnyalta Amerikát: Kínában a tempós fejlesztésnek köszönhetően tavaly már 60 ezer 79 vetítő volt, 2017-től egy év alatt 9 ezer 303-mal nőtt a számuk. Az amerikai mozis szövetség adatai alapján az Egyesült Államokban alig haladja meg a 40 ezret a filmvásznak száma.

Az ázsiai ország továbbra is támogatja a kínai produkciókat az importált hollywoodiakkal szemben. Az amerikai filmipar ugyanakkor az importált filmekkel szembeni kvótarendszer és a cenzúra ellenére is igyekszik minél szilárdabban megvetni a lábát a kínai piacon.

(MTI)

Címkék: filmezés, Kína