Lányok előtt maszturbált egy fickó a vonaton – állítólag nem először tett ilyet

2021. szeptember 27. - 19:38 | Régió

Néhány hónapja nagy port kavart, hogy egy 35 éves férfit garázdasággal gyanúsítottak meg, amiért egy vonaton maszturbált. Most egy újabb fiatal nő számolt be kellemetlen tapasztalatáról a Stop catcalling now nevű Instagram-profilon.

A beszámoló szerint a fiatal nő és barátnője vonattal tartott Zsolnáról hazafelé. „Kora este volt, és a teljesen megvilágított vagonban ugyanaz történt velünk, mint azzal a lánnyal” – írja az áldozat a korábbi esetre visszautalva.

Miután a barátnőjével leültek, a mellettük lévő férfi elkezdett maszturbálni. Állítása szerint az arra járók semmit sem tettek, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy nem vették észre, ugyanis a fickó próbált nagyon „diszkrét” maradni.

A férfi viselkedését a fiatal nő egy másik barátnője rögzítette telefonjával, aki a másik oldalon ült, az ablak mellett. A bejegyzés írója azt állítja, hogy mivel ők hárman voltak, nem féltek szólni a kalauznak. A fickó próbált kereket oldani, de a kalauz utolérte és elkérte a jegyét. A lányoknak sajnálatát fejezte ki, hogy ilyesmit kellett átélniük, és kérte őket, hogy küldjék el neki a felvételeket. A kalauz a következő megállónál biztosította a lányokat, hogy a férfi leszállt.

A bejegyzés közzétételét követően állítólag több lány és nő is jelezte, hogy hasonlóan járt a felvételen szereplő férfivel. A trencséni vasúti rendőrség már foglalkozik az üggyel, közelebbi információval egyelőre nem szolgálhat.


-para-