Kuciak-gyilkosság: Szabó és Marček állhat egy gútai vállalkozó, Molnár Péter kivégzése mögött is!

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának két gyanúsítottja állítólag beismerte bűnrészességét egy gútai vállalkozó, Molnár Péter több mint két évvel ezelőtti kivégzésében.

Kuciak-gyilkosság: Szabó és Marček állhat egy gútai vállalkozó, Molnár Péter kivégzése mögött is!
Szabó Tamás (Fotó: TASR)

Andruskó Zoltán, aki a Kuciak-gyilkosság ügyében együttműködik a rendőrséggel, a Markíza információi szerint beszélt arról is a hatóságoknak, hogy Molnár meggyilkolásának másnapján találkozott Szabó Tamással és Miroslav Marčekkal. Andruskó volt ugye az a személy, aki a Kuciak-gyilkosság ügyében közvetített Alena Zsuzsová és Szabó, a lövész, illetve Marček, a sofőr között.

Jaromír Čižnár főügyész már tavaly is jelezte, hogy a Gútán letartóztatott gyanúsítottaknak közük lehet több múltbéli bűncselekményhez. Basternák László korábbi gútai polgármester lelövése mellett szóba került már Molnár Péter vállalkozó meggyilkolása is.

Molnár Péter autóbuszokat üzemeltetett, melyekkel munkásokat szállítottak Magyarországra. Miroslav Marček sofőrként dolgozott nála, Szabó Tamás pedig tulajdonképpen a testőre volt.

Molnárt 2016 decemberében, saját ágyában végezték ki egy fejlövéssel. Csakúgy, mint Ján Kuciakot, akit szintén otthon lőttek agyon. Molnár tetemét testvére találta meg, mikor elment hozzá, mivel nem vette fel a telefonját.

A vállalkozó meggyilkolásáról Andruskó beszélt a rendőrségnek, vallomása egy része pedig megjelent a Marian Kočner elleni hivatalos gyanúsítás szövegében is. Andruskó szerint Szabó és Marček közvetetten bevallották, hogy ők az elkövetők. Erre abból következtetett, hogy amikor rákérdezett náluk erre, csak mosolyogtak.

(Tvnoviny.sk)