Koronavírusos a győri polgármester

2020. április 1. - 22:06 | Külföld

Pozitív lett a második koronavírustesztje Győr polgármesterének, aki ezt szerda este közölte az MTI-vel, hozzátéve:  tünetei nincsenek és házi karanténba vonul.

Koronavírusos a győri polgármester
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Dézsi Csaba András azután végeztette el a két tesztet önköltségen egy magánlaborban, hogy kiderült, a város jegyzőjének, Lipovits Szilárdnak pozitív eredményt mutatott a koronavírustesztje, a jegyzőnek előző hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért tünetei is voltak.

Győr fideszes polgármestere közleményében azt írta, az első teszt, amelyet március 27-én, pénteken végeztek el, negatív lett. A második tesztet kedden készítették el, az eredményt szerda este kapta meg.

Közölte, tünetei továbbra sincsenek, de a szükséges intézkedéseket azonnal megtette: az eredményről tájékoztatta háziorvosát és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonul.

"A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább" - írta, hozzátéve: a munka ilyen rendkívüli körülmények között sem állhat meg.


(24.hu)