Korčok: Szerdától újra működik Szlovákia kijevi nagykövetsége

camera

1

Korčok: Szerdától újra működik Szlovákia kijevi nagykövetsége

Ivan Korčok (TASR) 

Megosztás

Szerdától újra működik Szlovákia kijevi nagykövetsége – jelentette be a kormányülésen Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt). A miniszter elmondta, a nagykövetségi dolgozók védelmét különleges egység szakemberei látják el.

„Tegnap késő este Kijevbe érkezett a különleges egység szakembereiből és rendőreiből álló csapat. Újraindítottuk a működést, mától nyitva van a nagykövetség" – tájékoztatott Korčok, és hozzátette, négy biztonsági szakember teljesít szolgálatot Kijevben.

A külügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint a helyzet még mindig feszült, de a minisztérium politikailag fontosnak tartja, hogy működjön az ország külképviselete Kijevben. Úgy fogalmazott, reméli, hogy rendeződik a helyzet, és az ott dolgozó diplomaták családja is visszatérhet Ukrajnába.

A biztonsági kockázatok felmérése után, március elején evakuálták a kijevi nagykövetséget. A külügyminisztérium Kijevből Ungvárra helyezte át a külképviselet székhelyét. Szlovákia ezzel a lépéssel akarta megmutatni, hogy továbbra is jelen van Ukrajnában. Az ungvári irodában a Kijevből evakuált alkalmazottak dolgoztak tovább.

TASR

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program