Kirabolta a nőt, akinek épp adott a "nyerőgép"

2016. február 17. - 10:35 | Régió

A rabló a játékteremben ismerte meg a nőt. Vélhetően azért, mert tudta, hogy épp nyert az egyik gépen.

Kirabolta a nőt, akinek épp adott a "nyerőgép"
A rendőrség által közzétett felvételen a feltételezett tettes látható

Az 53 éves, losonci járásbeli nő kedden nyert az egyik gépen egy zólyomi játékteremben. Nem sokkal később kirabolták.

Andrea Petrovičová besztercebányai rendőrségi szóvivő közlése szerint a nő és az állítólagos támadója együtt távoztak a játékteremből a Masaryk utca irányába, majd egy parkolón át egy csatorna partján kötöttek ki. A nő állítása szerint a férfit itt a földhöz szorította, majd a pénzt követelte tőle, amit a gépen nyert. A férfi közben arcon is vágta, majd miután a nő segítségért kiáltott, megragadta a retiküljét és elszaladt vele.

A nő kb. 6-10 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ellopott táskájában lévő személyes tárgyai és készpénze értéke együttesen 140 eurót tehetett ki.

A rendőrség rendelkezésére állnak kamerafelvételek. A nő személyleírása szerint a támadója 30 év körüli, erősebb testalkatú, 170-175 cm magas férfi. Rövid, sötét színű haja, kerek arca és telt ajkai vannak, a jobb fülében fülbevalót visel. Aki bármilyen információval rendelkezik róla, jelezze azt a legközelebbi rendőrőrsön vagy a 158-as segélyhívón.

TASR/para

Címkék: krimi, Zólyom