Kijevbe látogat a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő

2022. március 15. - 09:57 | Külföld

Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel - közölte a varsói kormányfői hivatal.

Kijevbe látogat a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő
Fotó: TASR/AP

A közlemény szerint a politikusok az Európai Tanács nevében indulnak Kijevbe, az útról előzőleg Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egyeztettek, a nemzetközi szervezetek, ezen belül az ENSZ révén pedig tájékoztatták róla a nemzetközi társadalmat.

A látogatás célja, hogy megerősítsék az Európai Unió "egyértelmű támogatását Ukrajna szuverenitása és függetlensége számára", valamint bemutassák az ukrán államnak és társadalomnak szánt széleskörű támogatási csomagot - írták.

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője kedd délelőtti sajtóértekezletén közölte: a négy politikus vonattal utazik az ukrán fővárosba, már át is kelt a lengyel-ukrán határon.

Az útról az Európai Tanács múlt heti párizsi értekezletén született előzetes döntés, a lengyel diplomaták az ENSZ mellett a NATO és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőit is tájékoztatták róla - mondta el Dworczyk.

A látogatásról beszámolt később maga Morawiecki is a Facebook-oldalán. A világ számára "ily sorsdöntő pillanatokban kötelességünk ott lenni, ahol formálódik a történelem" - írta. Az ukrajnai háborúban "a gyermekeink jövője a tét, ők megérdemlik, hogy zsarnokságtól mentes világban éljenek" - áll a bejegyzésben.

"Ma Grúzia, holnap Ukrajna, holnapután a balti államok, később pedig sor kerülhet az én országomra, Lengyelországra is" - idézte a miniszterelnök Lech Kaczynskit, a 2010-es szmolenszki légikatasztrófában elhunyt lengyel elnököt, aki Grúzia 2008-es orosz megtámadása idején Tbilisziben tett szolidaritási látogatást a három balti állam és Ukrajna akkori vezetőivel együtt.


MTI