Kihúzzák a csávából a csődközelbe jutott TSM-et Nagymegyeren, de volt ennek egy feltétele

2020. június 22. - 07:00 | Régió

Kompromisszumos megoldást fogadtak el a nagymegyeri képviselő-testület legutóbbi, pénteki ülésén. Holényi Gergő polgármester nyújtotta be a javaslatot a városi műszaki szolgáltatásokat ellátó TSM-nek nyújtandó pénzügyi segítség formájáról, Néveri Sándor (MKP) képviselő pedig a módosítást, mely azt szabta előbbi feltételéül, hogy visszahelyezik Paxián Károlyt a cég ügyvezető igazgatói pozíciójába.

Kihúzzák a csávából a csődközelbe jutott TSM-et Nagymegyeren, de volt ennek egy feltétele
Holényi Gergő (Fotók: Cséfalvay Á. András) - További felvételekért kattints!

Egy hónappal ezelőtt hívta vissza a nagymegyeri polgármester, Holényi Gergő saját hatáskörben Paxián Károlyt, azóta viszont nyilatkozat nyilatkozatot követett, mellyel egyik és másik fél is a cég anyagi helyzetének indokait igyekezett feltárni, illetve érveit alátámasztani. Minderről a múlt hét folyamán bővebben is írtunk ebben a cikkünkben. Abban mindenki egyetértett, hogy a városnak szüksége van a TSM-re, és abban is, hogy tönkremegy, ha nem segítenek. Mivel azonban a polgármester leváltotta a testület által kiválasztott ügyvezetőt, és újat nevezett ki a helyére Nyilfa Péter, illetve napi igazgatóként Michnya Róbert személyében, a képviselők a május közepén megtartott plénumon nem szavazták meg azt az anyagi segítséget a cégnek, amit egy hónappal korábban, áprilisban még éppen Paxián kérésére megtettek - és amit Holényi aztán megvétózott.

A fordulatokban gazdag folyamat a múlt hét hétfőn folytatódott, amikor is Nyilfa Péter ügyvezető egy találkozót hívott össze, melyre meghívta a városi képviselőket is, és amelyen felvázolta, egyetlen megoldás létezik a cég megmentésére, mégpedig ha a város hosszú távú hitelt vesz fel a TSM számára.

Végül az a megoldás született, hogy 600 ezer eurónyi anyagi forráshoz juttatják a társaságot, melyből 400 ezret tenne ki a banki hitel, amit a TSM hitelképtelensége miatt a város vehet fel, és 200 ezret a városi tartalékalapból nyújtandó, ugyancsak visszatérítendő pénzügyi segítség, amit pedig novemberig kellene visszatérítenie a cégnek.

Az említett, Nyilfa által összehívott találkozón csupán 7 képviselő vett részt, Néveri Sándor pedig épp nem, aki a pénteken kora este megtartott plénumon egy további indítvánnyal "finomított" a történeten.

Ő ugyanis azt javasolta, hogy a fent említett anyagi segítségnyújtás megszavazásának feltétele legyen, hogy Paxián Károlyt visszahelyezik az ügyvezetői pozícióba. Néhány pillanatra úgy tűnt, ezzel ismét olyan témát pendít meg, amivel meghiúsulhat a cselekmény.

„Nehéz megítélni képviselői pozícióból, hogy kinek van igaza. Közösen kell keresni a megoldást, mert a TSM műköése nagyon fontos a városnak. (...) Ha nincs egységes meglátás a cég működésével kapcsolatban, az problémát jelent" - jegyezte meg, majd javasolta Paxián visszahelyezését, amit azzal indokolt, hogy mivel a képviselő-testület őt választotta bő egy évvel ezelőtt a cég élére, hogy megoldja a már akkor is létező anyagi gondjait, ezért meg kéne hagyni számára a lehetőséget, hogy keresse a megoldást és talpra állíthassa a társaságot. Figyelmeztetett arra, hogy ha a cég tönkremegy, azzal a várost az elnyert uniós pályázatokon és egyéb kötelezettségeken keresztül is több százezer eurós kár érheti.

Holényi Gergő erre elsőre úgy reagált, hogy a városi hivatal is ő maga is megadott minden segítséget a TSM-nek és Paxiánnak az elmúlt hónapokban, hogy bizonyítson.

"Kezdem megszokni, hogy az MKP-s képviselők a saját embereiknek szeretnének munkát adni. Ezt támasztja alá ez a határozati javaslat is. Sajnálom, hogy nem tudom most idézni Néveri Sándor szavait, amikor is Nagymegyer város ipari parkjáról történő szavazás előtt beszéltünk arról, hogy próbáljuk elkerülni a klientizmust. Úgy látszik, az MKP részéről ezt nem sikerült elkerülni" - fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén áprilisig a TSM 210 ezer eurós adósságot halmozott fel, és az adósságok növekedését Paxián sem tudta megállítani. „Ha önök úgy gondolják, hogy csak olyan feltétellel hajlandók megmenteni a céget, hogy visszarakják a saját emberüket, akkor ezt elfogadom, mert az én feltett szándékom, hogy megmeneküljön a cég, de úgy látszik, az önöké nem"- húzta alá.

Leszögezte azt is, hogy a város minden számláját kifizeti a cégnek, és a lehetőségekhez mérten feladatokat bíz majd rá, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy bizonyos érték felett közbeszerzést kell kiírnia és nem tud közvetlen megbízást adni a TSM-nek. (Korábban éppen az okozott vitát, hogy egy kisebb értékű beruházást nem nyert el egy közbeszerzés keretén belül a TSM az izsapi kanalizáció kapcsán, míg a teljes csatornázásra vonatkozó több milliós beruházást a város rábízta volna közvetlenül, Paxián viszont azt a cég korlátozott kapacitásai miatt elutasította.)

Néveri Sándor

Holényi hangsúlyozta, azért fogadja el a kompromisszumot és Néveri javaslatát, mert a cég számára július elején leszállítják azokat a gépeket, melyeket az elnyert, több mint félmillió eurós uniós támogatású Ekodvor-projekt keretén belül vásárolt, és a projekt önrészével, illetve ideiglenesen az ugyancsak több mint 100 ezer eurónyi adóval együtt a cégnek összesen 706 ezer eurót kell kifizetnie, különben elveszítik a támogatást. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy meg kell fékezni a cégnél az adósságok további emelkedését, ami szavai szerint az elmúlt évek hanyag gazdálkodásának eredménye.

Néveri visszautasította, hogy az ügyben szitokszóként használja az MKP nevét.

„Miről beszélünk? Egyszer nem ültünk le MKP-frakcióként, mert nincs rá szükség, maga ellen fordította szinte az egész képviselő-testületet, és most is azt csinálja. Mitől az én emberem a Paxián Károly? 13 képviselő megszavazta a kinevezését. Mitől az MKP embere? Ha nem lesz megfelelő a pozícióra, akkor le kell cserélni, ezt kell mondanom. Mert a hosszú távú tervezés ezt diktálja. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy varázspálcaszerű megoldást jelent, de igenis mutassa meg, mert nem fordított hátat a cégnek, hanem felvette a kesztyűt és megrázta a kolompot" - fejtette ki.

Pongrácz Kálmán (MKP) arra hívta fel a figyelmet, hogy véleményük szerint egy jogtalan helyzet keletkezett azáltal, hogy a polgármester visszahívta Paxiánt és magyarázat nélkül mást nevezett ki a helyére. Holényi ugyanakkor ezt elutasította, és azt javasolta a képviselőknek, hogy ha valaki továbbra is így látja, nyugodtan forduljon bírósághoz.

Paxián Károly

A cselekménnyel összefüggésben felszólalt az egyébként jelenlévő Paxián Károly is, aki szavai szerint hivatalosan itt szembesült azzal, hogy a testület bizalmat szavaz neki.

"Ha a polgármester úgy érzi, a jövőben konstruktív tud lenni az együttműködésben, és tettekkel is alátámasztja, hogy munkát biztosít a cégnek, akkor hajlandó vagyok elvállalni" - jegyezte meg az ügyvezetői pozíció kapcsán.

A képviselők egyhangúlag megszavazták a módosító javaslatot, majd azzal együtt az anyagi segítséget is. A TSM tehát a jelek szerint megmenekülhet.

(SzT)