Kihúzott csíkkal várta a zsarukat a díler

2020. július 21. - 14:27 | Régió

A rendőrség kábítószeres bűncselekmény és tiltott fegyverkezés miatt indított büntetőeljárást egy 34 éves kassai férfi ellen.

Kihúzott csíkkal várta a zsarukat a díler
A fotóra kattintva KÉPGALÉRIA nyílik! (rendőrségi felvételek)

A gyanúsítottat múlt pénteken vették őrizetbe egy kassai nyaralóban, ahol rajta kívül még egy személy tartózkodott.

"A házkutatás során a rendőrök fehér kristályos anyagot, zöld színű szárított növényi származékot, mérleget, lőfegyvereket, töltényeket foglaltak le"

- közölte Jana Mésarová rendőrségi szóvivő.

Az előzetes szakértői vizsgálat szerint a fehér anyag metamfetamin volt, és a lefoglalt mennyiségből 90 egyszeri drogadagot lehetett volna előállítani. A díler tavaly decemberben került a rendőrök célkeresztjébe, akik a nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsított az említett nyaralóban tartja a kábítószert, amit aztán Kassán értékesít.

A 34 éves férfit korábban már elítélték kábítószeres bűncselekmény miatt, és épp feltételesen van szabadlábon. Most háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés veszélyezteti. A kábítószer-terjesztőt előzetes letartóztatásba helyezték, a nyaralóban vele együtt őrizetbe vett személyt azonban szabadon engedték a rendőrök.

(parameter/TASR)