Kiengedhetik a börtönből a brutális pozsonyi késelő gyilkost!

A bíróság első fokon helyt adott a gyilkossággal vádolt férfi kérelmének.

Kiengedhetik a börtönből a brutális pozsonyi késelő gyilkost!
Fotó: Nový Čas

Tavaly október elején a pozsonyi Hviezdoslav tér közelében vágták el egy 37 éves horvátgurabi férfi torkát, aki a súlyos vérzés mellett belehalt sérüléseibe. A bestiális gyilkosság előzménye állítólag az volt, hogy többen összevesztek egy taxin, mire a 37 éves, indiai származású támadó, Nishit T. kést rántott, és megvágta arcán a vele szemben álló ukrán férfit. Branislav ekkor ugrott oda, hogy megvédje, mire a férfi egy mozdulattal elvágta az ő torkát.

Még aznap éjszaka elfogták a rendőrök a feltételezett elkövetőt, azóta pedig vizsgálati fogságban volt, márciusban azonban kérvényezte, hogy engedjék ki a börtönből, és kerülhessen házi őrizetbe. A Pozsonyi I. Járásbíróság pedig ennek váratlanul helyt adott - közölte a Nový Čas.

Pavol Adamčiak pozsonyi bírósági szóvivő mindazonáltal közölte, hogy az ügyész fellebbezett, így Nishit T. nem került még ki a börtönből.

A bíróság döntésének indoklásában egyébként az áll, hogy az eddigi bizonyítás során arra jutottak, "a cselekmény rendkívüli körülmények között történt". Mint azt a bíró közölte, döntésénél figyelembe vette az Emberi és Szabadságjogok Európai Egyezményét, és kiemelte, olyan intézkedéseket hoztak, amelyek minimalizálják annak esélyét, hogy a gyanúsított elszökjön.

(Nový Čas)