1
Frank-Walter Steinmeier (Fotó: TASR/AP)
A legnagyobb német kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU is támogatja a szociáldemokrata politikus jelölését.
A Reuters, az AFP és a dpa hírügynökség egybehangzó jelentése szerint a CDU elnökségének telefonkonferenciáján megállapodtak abban, hogy elfogadják az SPD javaslatát a Joachim Gauck távozásával megüresedő szövetségi elnöki tisztség betöltésére, így Steinmeiert támogatják majd az államfőválasztásra hivatott szövetségi közgyűlés február 12-ére tervezett ülésén.
Az SPD és a CDU után várhatóan a kormánykoalíció harmadik pártja, a bajor CSU is támogatja majd Frank-Walter Steinmeiert. A jogász végzettségű politikus 2013 óta Németország külügyminisztere, 2007 és 2009 között Németország alkancellárja volt.
Az amerikai elnökválasztás eredményéről, a republikánus Donald Trump győzelméről a német politikus azt mondta, nagyon sok a súlyos, nyitott kérdés, de a transzatlanti kapcsolat továbbra is fontos marad.
(MTI)