Ki legyen Čaputová helyett? A volt oktatásügyi miniszter már meg is találta az államfő méltó utódját

camera

1

Ki legyen Čaputová helyett? A volt oktatásügyi miniszter már meg is találta az államfő méltó utódját

Zuzana Čaputová (TASR) 

Megosztás

Miután szárnyra kaptak a hírek, hogy Zuzana Čaputová komolyan fontolóra vette, hogy nem indul újra a jövő évi államfőválasztáson, a politikai életben megkezdődtek a találgatások, hogy ki lehetne a méltó utódja.

Branislav Gröhling, az SaS alelnöke, Ivan Korčok volt kül- és Európa-ügyi miniszterét látná szívesen a pozícióban.

„Sajnálnám, ha Zuzana Čaputová nem jelöltetné magát ismét államfőnek. Az eddigi legjobb államfőnk. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne”

– írta a közösségi hálón.

Közben Korčok is reagált egy rövidet az indulásával kapcsolatban:

„Tisztelem az államfőt és az elnöki hivatal intézményét is, és nem lenne korrekt, ha azelőtt nyilatkoznék, hogy az államfő bejelenti a döntését”

– közölte Korčok a közösség hálón.

A sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy Čaputová nem jelölteti majd magát a követlező államfőválasztáson. Az Aktuality.sk a saját forrásai hivatkozva azt írta, az államfő már több személynek is jelezte a szűkebb körében, hogy nem indul újra. A Štandard csütörtöki cikkében szintén hasonló állítások hangzottak el.

Martin Strižinec elnöki szóvivő szerint Čaputová jövő héten jelenti be végleges döntését.


(TASR, parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program