Kétes alakok jártak hozzá, egy éve szabadult a komáromi brutális gyilkos

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség vasárnap reggel letartóztatott egy 40 éves komáromi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hajnalban brutálisan meggyilkolta a 63 éves édesapját. Levágta a fejét.

Kétes alakok jártak hozzá, egy éve szabadult a komáromi brutális gyilkos
Fotó: Noviny.sk

Az eddigi információk alapján a 40 éves férfi barátaival volt a szobájában az Eötvös utcai panelházban lévő lakásukban. Egyszer csak elhagyta a szobát, és amikor visszajött, csupa vér volt. Elmondta a többieknek is, hogy megölte az apját. A szobában tartózkodók közül az egyik kiugrott a földszinti balkonról, majd hazafutott és onnan értesítette a rendőrséget - írtuk korábban.

A rendőrség ezután a panelház előtt vette őrizetbe a férfit. A 63 éves férfi holttestét a lakás folyosóján találták meg, egy ponyvával volt letakarva, a teste mellett hevert a levágott feje. 

A szomszédok szerint a férfi korábban Angliában dolgozott, de most hazajött, és azóta mindenféle kétes alakok jártak hozzá.

A Joj TV közölte, körülbelül egy éve szabadult egy másik bűncselekményért kiszabott büntetése letöltése után. Az egyik szomszéd szerint - vélhetően bedrogozva - megölte a nagyanyját, miután nem adott neki pénzt, és 8-10 évet vagy akár többet is a rácsok mögött töltött.

(Noviny.sk)