Két napon belül kiderül, koronavírus fertőzte-e meg a Kínából hazatért férfiakat

2020. január 31. - 19:42 | Belföld

48 óra múlva derül ki, koronavírus fertőzte-e meg azt a két férfit, akiktől a turócszentmártoni (Martin) Egyetemi Kórházban vettek vért csütörtökön, mert felmerült náluk a betegség gyanúja. Erről a pénteki sajtótájékoztatón informált Dušan Krkoška, a kórház vezérigazgatója.

Két napon belül kiderül, koronavírus fertőzte-e meg a Kínából hazatért férfiakat
Fotó: TASR/AP

Henrieta Hudečková, az egészségügyi minisztérium szakértője azt tanácsolja, hogy aki a koronavírus által érintett térségben volt és influenzaszerű tüneteket tapasztal magán, hívja fel a kezelőorvosát.

A két pácienstől vett mintákat péntek reggel elküldték vizsgálatra Pozsonyba és a berlini Koch Intézetbe. „Ha az eredmény negatív lesz és a betegek jól érzik magukat, hazaengedjük őket" - mondta Krkoška. Ha azonban bebizonyosodik, hogy koronavírus-fertőzésük van, a kórház a WHO és a Regionális Közegészségügyi Hivatal utasításait szerint jár el.

Az egészségügyi minisztérium járványügyi szakértője elmondta, az ország minden pontjáról nagyon sok kérdést kapnak arról, mit kell tenni a Kínából való hazatérés után. „Ha valaki tüneteket észlel magán, fontos, hogy mielőbb hívja fel a kezelőorvosát, de ne menjen el hozzá, nehogy a kórokozó esetleg továbbterjedjen" - hangsúlyozta Hudečková.

A betegeket, akiknél felmerült a fertőzés gyanúja, elkülönítette a kórház, és az őket ápoló egészségügyi személyzet más betegekkel nem érintkezik. A kórház megtett minden szükséges óvintézkedést a betegség terjedésének megakadályozására. „Fontos tudni, hogy a két férfinél egyelőre csak a betegség gyanúja merült fel. Kínából tértek haza, enyhe vírusos fertőzés tüneteit mutatják, lázuk nincs, intenzív kezelésre nem szorulnak” - tette hozzá Krkoška.

A két férfit Zsolnáról szállították át Mártonba csütörtök este. Előtte három hetet töltöttek Kínában, körülbelül 1300 kilométerre a koronavírus-járvány epicentrumától. Sanghajon keresztül repültek Frankfurtba, ahonnan autóval utaztak tovább Szlovákiába. Mivel a repülés során fáradtságot éreztek és kapart a torkuk, felhívták az infovonalat. Ahogy Zsolnára értek, egyenesen az orvosi ügyeletre mentek, a családtagjaikkal sem találkoztak. Szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították őket a Mártoni Egyetemi Kórházba.


(TASR)