A két Korea még idén megkezdi a közös vasút- és úthálózat-fejlesztéseket

2018. október 15. - 12:12 | Külföld

A két Korea hétfőn megegyezett, hogy november végén vagy december elején megkezdi a közös vasút- és úthálózat-fejlesztéseket, amelyek célja, hogy összekössék a két ország közlekedési hálózatát.

A megállapodás Panmindzson született Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter és észak-koreai kollégája, Ri Szon Gvon között több órás tárgyalást követően.

A felek közös sajtónyilatkozatukban bejelentették, hogy október végén megkezdődik a nyugati vasúthálózat állapotának felmérése, a keleti parton futó vonalakra pedig november elején kerül sor.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök szeptemberi phenjani csúcstalálkozójukon megállapodtak a határokon átívelő projektek kibővítéséről.

Ennek szellemében a felek a hétfői találkozón megegyeztek abban, hogy novemberben folytatják az 1950-53-as koreai háború által szétválasztott családok ügyeinek megtárgyalását a vöröskereszt segítségével, illetve mielőbb sort kerítenek egy általános szintű katonai találkozóra a feszültség enyhítése és egy közös katonai bizottság felállítása érdekében.

Emellett a két Korea közölte, hogy október végén tárgyalásokat folytatnak az észak-koreai Keszongban található összekötő irodában annak érdekében, hogy közös koreai csapattal induljanak a 2020-as nyári olimpián Tokióban, illetve együtt nyújthassák be pályázatukat a 2032-es nyári olimpiai játékok megrendezési jogának elnyerésére.

MTI