Két hajót is eltaláltak rakétával pénteken a Vörös-tengeren a jemeni lázadók

camera

1

Két hajót is eltaláltak rakétával pénteken a Vörös-tengeren a jemeni lázadók

Illusztrációs felvétel (TASR/AP) 

Megosztás

Két hajót is rakétatámadás ért pénteken a Vörös-tengeren a jemeni lázadók által irányított területekről - közölte egy amerikai védelmi tisztségviselő és maguk a húszi lázadók is.

A libériai zászlók alatt közlekedő hajókat a Báb-el-Mandeb-szorosban érte találat.

Az első támadás során a német tulajdonban levő, Egyiptomból Szingapúrba tartó al-Jasrah nevű hajót találta el egy rakéta. A fedélzetén tűz ütött ki, de senki sem sérült meg – közölte egy amerikai tisztségviselő.

A második támadás során elindított két rakéta közül egy ért célt. A becsapódás hatására tűz keletkezett, amelynek eloltásában a hajó legénysége segédkezett, de szintén nem történt sérülés – közölték a hatóságok.

A húszi lázadók közleményben számoltak be arról, hogy két hajót is támadtak rakétával, de nem tettek említést az al-Jasrah hajóról, csupán az Alanyáról és a Platinum III-ról. Katonai szóvivőjük azt állította, hogy a mozgalmuk irányította jemeni haditengerészet figyelmeztette a két hajót, de azok nem vettek erről tudomást.

Az utóbbi egy napban már harmadszor támadtak a jemeni húszi lázadók Vörös-tengeren közlekedő konténerhajókra. Csütörtökön kis híján eltalálták a Maersk Gibraltar konténerhajót, amely rádión kapott utasítást a húszik irányította jemeni hadseregtől eredeti útvonalának megváltoztatására.

Ez utóbbi hajó tulajdonosa, a dán Maersk hajózási társaság pénteken utasította hajóit, hogy meghatározatlan ideig ne használják a vörös-tengeri útvonalat.

A német kormány szigorúan elítélte pénteken a jemeni húszi lázadókat a hajók megtámadása miatt. Annalena Baerbock külügyminiszter egyúttal megköszönte Szaúd-Arábiának, hogy segít az ilyen támadások meghiúsításában a támadó drónok és rakéták lelövésével.

MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program