A képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog szűkítését tervezik

2018. augusztus 30. - 14:46 | Belföld

A képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog szűkítését, az antiszemitizmus pontos meghatározását, valamint a politikai pártokról szóló törvény elfogadását akarja ősszel kezdeményezni Andrej Danko parlamentelnök.

Danko az antifasiszta intézkedések elfogadásáról Marian Kotleba pártjával kapcsolatban beszélt, amelynek a létezését Szlovákia egyik nagy problémájának tartja.

Az említett változtatásokról a három legfőbb közjogi méltóság - Andrej Kiska államfő, Andrej Danko parlamentelnök és Peter Pellegrini kormányfő – a politikai és társadalmi intézmények képviselőivel beszélt egy besztercebányai találkozón. Mindannyian megegyeztek az intézkedések fontosságában.

„Remélem, hogy a következő időszakban a parlament elfogadja az antiszemitizmus definiálásáról szóló határozatot, amely mellett már elköteleztük magunkat, és hogy olyan más európai országok példáját követjük, melyek már elfogadták ezt a határozatot” – közölte Danko.

A találkozó vitapartnerei a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog szűkítéséről is beszéltek. „Fontos, hogy a jövőben úgy folyjon a munkatárgyalás a legfőbb törvényhozó szerven belül, hogy az ne szítsa a gyűlöletet, ne közösítsen ki bizonyos népcsoportokat, és ne éljen vissza az emberiség történelmének nehéz fejezeteivel” – tette hozzá Danko.

Pellegrini kormányfő el tudja képzelni a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog szűkítését. Kiska államfő szintén többször felhívta a figyelmet a szélsőségesekkel és a fasisztákkal folytatott harc szükségességére.

A besztercebányai találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy zéró toleranciára van szükség a szélsőségekkel szemben, illetve hogy nem lehet büntetlenül erőszakot és szélsőséges gondolatokat terjeszteni az interneten, továbbá bőrszín vagy vallási hovatartozás alapján embereket sértegetni.

TASR