Kanapéba gyömöszölve találták meg az eltűnt kislány holttestét

Illinois állambeli otthonában, egy kanapéba gyömöszölve találták meg a hatóságok a 16 hónapos Semaj Crosby holttestét, egy nappal azután, hogy az anyja bejelentette az eltűnését – írja a 24.hu.

A hatóságok még csak „gyanúsként” kezelik a lány halálát, és egyelőre nem beszélnek emberölésről. Ehhez ugyanis meg kell várni a toxikológiai vizsgálatok, és a rendőrségi nyomozás eredményeit.

A kislány pár órával azután tűnt el, hogy az állami gyermekvédelmi hatóság emberei kivonultak a házhoz, miután panasz érkezett az anya ellen, hogy elhanyagolja gyermekeit. A nőnek még két idősebb fia van - őket a holttest megtalálása után állami gondozásba vették.

 

A házhoz kiérkező gyermekvédelmi dolgozók még látták a kislányt a házon kívül játszani, azonban nem találtak semmilyen veszélyre utaló egyértelmű jelet.

A hatóságok először nem a házra, hanem annak környékére koncentráltak, amikor az eltűnt kisgyerek után kutattak. Azt godolták ugyanis, hogy a gyerek elcsavargott. A keresésben több mint százan vettek részt: a rendőrség mellett az FBI emberei is segítettek. A kutatásba helikoptereket, keresőkutyákat is bevetettek, valamint búvárokat, akik egy közeli tavat vizsgáltak át.

 

A sikertelen keresések után a hatóságok újra a házra kezdtek koncentrálni, de az anyuka nem akarta őket beengedni. A holtestet végül azután fedezték fel, hogy sikerült házkutatási parancsot szerezniük.

24.hu