Kamionnal ütközött a személyvonat, a roncsok foglyul ejtették a mozdonyvezetőt!

Súlyos közlekedési baleset történt Újvilág (Nový Svet) közelében kedden reggel 9 óra körül.

Kamionnal ütközött a személyvonat, a roncsok foglyul ejtették a mozdonyvezetőt!
Fotó: rendőrségi felvétel

Az előzetes információk szerint a szenci járásbeli pici község közelében egy tehergépkocsi vélhetően nem adott előnyt az érkező vonatnak, és a vasúti átjáróban az érkező személyvonattal ütközött. 

"A roncsok közé szorult mozdonyvezetőt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk" - közölte a TASR hírügynökséggel a Pozsony Megyei Tűzoltóság műveleti központja. A Paraméter információi szerint a sérült mozdonyvezető válságos állapotban volt, és a helyszínen életét vesztette.

A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a mentők is, akik ellátták a személyvonat könnyebben sérült utasait, a rendőrök pedig a forgalmat irányítják - mivel az érintett vasúti átjárót a mentés és a helyszínelés idejére teljesen le kellett zárni.

A tehergépkocsi vezetője vélhetően a közeli kavicsbánya felé tartott. Figyelmetlensége már csak azért is felfoghatatlan, mert egy tökéletesen belátható vasúti átjáróról (a fenti képen) van szó, amely fénysorompóval is fel van szerelve.

(TASR/para)