Kábítószert vettek, majd egyből be is lőtték magukat – a rendőrökkel viszont nem számoltak

2019. augusztus 1. - 14:05 | Régió

A hét elején öt személyt vettek őrizetbe kábítószeres bűncselekmény elkövetésének gyanújával Stará Ľubovňán.

Igor Pavlík rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az öt személy egy autóban utazott hétfőről keddre virradó éjszaka, amikor igazoltatták őket a rendőrök. A szóvivő szerint az illetők Pozsonyban szereztek be pervitint, amelyet azonnal használtak is.

A rendőrök átkutatták a személyeket és autójukat, a gyanúsítottaknál injekciós tűket és kábítószert is találtak.

Az öt személy közül hármat tudatmódosító szerek tiltott előállításával, birtoklásával és terjesztésével gyanúsítottak meg. Két személyt 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyeget, egy pedig három évre kerülhet rács mögé. A sofőrt tudatmódosító szerek befolyása alatt történő veszélyeztetéssel gyanúsították meg.


TASR/para