Játékfilmet készítenek a csehek Emil Zátopekről, a legendás atlétáról

2018. július 31. - 13:27 | Kultúra

Korhű játékfilmet készítenek Csehországban Emil Zátopekről (1922-2000), a legendás atlétáról, aki a helsinki nyári olimpián 1952-ben három aranyérmet szerzett Csehszlovákiának. A film költségvetése mintegy 92 millió korona, ami a mai csehországi viszonyok között igen magasnak számít - közölte David Ondríček, a film rendezője. 

Játékfilmet készítenek a csehek Emil Zátopekről, a legendás atlétáról
Fotó: Wikipédia

A filmet a jövő év folyamán fogják forgatni különböző csehországi és európai helyszíneken. A forgatás egyebek között azért is húzódik el, mert a filmeseknek meg kell várniuk a helsinki olimpiai stadion rekonstrukciójának befejezését.

Zátopek első olimpiai aranyát 1948-ban Londonban a 10 kilométeres távfutásban szerezte meg.

"A forgatást áprilisban kezdjük, és egész évben dolgozni fogunk, mert minden évszakot - tavasz, nyár, ősz, tél - meg akarunk örökíteni" - fejtette ki a rendező. "Megvárjuk a helsinki stadion felújítását. Szeretnénk a lehető legautentikusabban feleleveníteni az olimpia hangulatát" - mutatott rá Ondríček. Megjegyezte: cseh mértékkel mérve aránylag drága filmről van szó, de nemzetközi mérce szerint a film így is "nagyon olcsó" lesz.

A rendező korhű alkotást akar készíteni, ezért az összes szereplő korabeli ruházatban fog szerepelni, és a helyszínek is a lehetőségek szerint mindig az eredetiek lesznek. "Nem volt könnyű a korabeli sportfelszerelések beszerzése, és az akkori helyszíneket is át kell alakítani, mert ma már másképpen néznek ki, mint régen" - jegyezte meg Ondríček.

Emil Zátopekett Václav Neužil, feleségét, Dana Zátopkovát pedig Martha Issová fogja alakítani.

David Ondríček a legendás cseh távfutó, a négyszeres olimpiai bajnok élete és sportkarrierje jó ismerőjének számít.

(MTI)

Címkék: mozifilm, Csehország