Iszlamisták helyett véletlenül civileket bombáztak

2017. július 7. - 07:59 | Külföld

A Boko Haram dzsihadistái helyett véletlenül 14 fölművest ölt meg a nigeri hadsereg egyik csütörtökön végrehajtott légicsapása a nyugat-afrikai országban.

A nigeri hatóságok közlése szerint a civilek a nigériai határ közelében fekvő, Abadam nevű falujukba akartak visszatérni, ahonnan az iszlamisták korábban elüldözték őket.

A hadsereg harci repülőgépeinek pilótái viszont a polgári lakosokat a Boko Haram szélsőségeseinek vélték - közölte egy helyi tisztségviselő.

A szóban forgó falu egy civilek elől elzárt, evakuált övezetben található, ahova az utazásokat előre be kell jelenteni a hatóságoknak. A földművesek ezt nem tették meg - fűzte hozzá az illetékes.

A Boko Haram iszlamistái vasárnap megtámadtak egy falut Niger déli részén, kilenc embert megöltek, és csaknem negyven nőt és gyermeket magukkal hurcoltak.

A Boko Haram, amely 2009-ben ragadott fegyvert, hogy rákényszerítse saját radikális szalafista nézeteit Nigéria észak-keleti részére, nyolc éve hajt végre gyilkos rajtaütéseket és öngyilkos támadásokat a Csád-tó partján fekvő négy országban (Niger, Nigéria, Csád és Kamerun). A szélsőséges szervezet 2009 óta több mint 20 ezer embert ölt meg a régióban, ugyanitt mintegy 2,6 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására a Boko Haram tevékenysége miatt.


MTI/para