Ismét szegényebbek lettünk: elhunyt Schwendtner József junior-világbajnok birkózó

camera

1

Ismét szegényebbek lettünk: elhunyt Schwendtner József junior-világbajnok birkózó

Fotók: Facebook 

Megosztás

A dunaszerdahelyi születésű Schwendtner József, Csallóköz első világbajnoka, a honi birkózás egyik illusztris személyisége istenadta tehetségként már egészen fiatalon utat tört magának. Junior világbajnoki címmel Európa-bajnoki bronzéremmel, olimpiai részvétellel került rivaldafénybe.

A DAC birkózó-szakosztályában nevelkedett sportoló Író Ferenc edző legkiemelkedőbb tanítványa, kedvence volt. Ami legkiemelkedőbb eredményeit illeti, 1983-ban Los Angelesben a szabadfogásúak 57 kilós súlycsoportjában vb-aranyérmet szerzett. Nem sokkal később a felnőttek kontinensviadalán Eb-bronzéremmel gyarapította gyűjteményét. Az országos bajnokságokon futószalagon szerezte az elsőségeket, rangos nemzetközi tornákon is dominált. Nagy jövő állt előtte.

A szöuli ötkarikás játékok résztvevője azonban idejekorán, huszonöt éves korában befejezte pályafutását. Tegyük hozzá: kiábrándultságában, elkeseredésében. Az ok prózai: a szakágot irányító tisztségviselők ugyanis nem az ő eredeti súlycsoportjában (62 kg), hanem az 57 kilósok mezőnyébe nevezték… Ez a tény, elsősorban a drasztikus fogyasztás nagyban rányomta bélyegét Józsika teljesítményére. Dél-Korea fővárosában két vesztes csata után búcsúzni kényszerült, nem sokkal később pedig önszántából pontot tett pályafutása végére. Rövid ideig ugyan edzőként kamatoztatta tudását, tapasztalatait, de szakvezetőként már kevés babér termett neki. Olykor még felbukkant a csallóközi olimpikonok összejövetelein, nevét a sportág történéseit tartalmazó kiadványokban is olvashatjuk.

Sajnos, már csupán múlt időben szólhatunk róla. A napokban kaptuk a szomorú hírt: Schwendtner József 58 éves korában elhunyt. A koronavírus-járvány az illusztris személyiségeket sem kíméli.

Jóska emlékét a csallóközi sporttársadalom megőrzi.

ái

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program