Írországban áprilisig maradnak a korlátozások, de fokozatosan nyitják az iskolákat

camera

1

Írországban áprilisig maradnak a korlátozások, de fokozatosan nyitják az iskolákat

Fotó: AP  

Megosztás

Az ír kormány a tervezettnél egy hónappal tovább, legalább április 5-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt január 6-án elrendelt zárlatot, ugyanakkor fokozatosan megnyitják az alap- és középiskolákat.

Micheál Martin miniszterelnök a lépést azzal indokolta, hogy továbbra is túlságosan nagy a naponta feljegyzett koronavírus-fertőzöttek száma, a legtöbbjüknél pedig a vírus fertőzőbb, brit variánsa mutatható ki.

Az ír miniszterelnök szerint a kormány április 5-én felülvizsgálja a helyzetet, és adott esetben részletes tervet mutat be az enyhítésre vonatkozóan, amely szakértők szerint akár május elejéig is elhúzódhat.

Írországban hétfőtől újra kinyitottak az iskolák az alapiskola első és második osztályos, illetve a középiskola utolsó évfolyamos diákjai számára, a többi osztály tanulói március 8. és április 12. között, négy fázisban térnek vissza az iskolapadokba.

Április 5-ig zárva maradnak a nem nélkülözhetetlen tevékenységet folytató üzletek, az építési területek és a vendéglők, amelyek csakis elvitelre adhatnak ételt. Ezenkívül továbbra is tilos a külföldre utazás alapos indok nélkül, a rendelkezés megszegőit 2000 eurós pénzbüntetéssel sújtják, s kötelező a 14 napos karantén azok számára, akik bizonyos országokból térnek vissza Írországba.

A csaknem ötmilliós lakosú Írországban eddig 216 300 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 4181 halálesetet jegyeztek fel.

MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program