IPSOS: Fico már 20% felett, a magyarok meg nem lettek újra erősek

camera

1

IPSOS: Fico már 20% felett, a magyarok meg nem lettek újra erősek

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke (Fotó: Cséfalvay Á. András) 

Megosztás

Az IPSOS intézet egy hónap alatt a második közvélemény-kutatását végzi, amit Denník N után ezúttal a Pravda rendelt meg. Eszerint a Smer tovább erősödött, és három és fél év elteltével ismét 20% felett mozog a támogatottsága, míg például a magyarokat képviselni kívánó pártoké siralmas.

57 nappal a választások előtt a Smer 20,3%-on áll, és pillanatnyilag emelkedik a támogatottságuk, nem úgy, mint 2020-ban, a választások előtt, amelyen 18,3%-ot értek el, és még csak azután váltak ki belőle Peter Pellegriniék, és alapították meg a Hlas-SD-t.

Szemben a július közepén végzett kutatással a Smer egy százalékot javult, míg a Hlas-SD tovább gyengült, most 13,4%-ot szerezne (júliusban 14,9% volt). A harmadik párt, amelynek a közvélemény-kutatások szerint tartósan tíz százalék feletti a támogatottsága, a PS, amelyre most a szavazók 16,9%-a voksolna, szemben a júliusi 15,9%-kal.

A statisztikai hibahatár alapján persze elképzelhető, hogy a Smer és a PS emelkedése, illetve a Hlas gyengülése nem jelent semmit, hosszabb távon viszont mindenképp ilyen trend mutatkozik mindhárom párt esetében.

Ez bizonyára a Hlas és Peter Pellegrini esetében a legkellemetlenebb, amely 2023 tavaszáig magabiztosan vezette a felméréseket, azóta viszont nemcsak a Smer, de a PS is tartósan megelőzte.

Stabil helye van az első három párt mögött a Milan Uhrík vezette Repblikának, amelyet a Marian Kotleba-féle ĽSNS-ből kivált politikusok alapítottak. Ezúttal 8,8%-os támogatottságot mértek nekik, legutóbb is csaknem ugyanennyit.

Enyhe erősödést mutat az OĽaNO, amely támogatottsága az IPSOS-nál július közepén és augusztus elején is meghaladta a koalíciós bejutáshoz szükséges 7%-os küszöböt, ezúttal 7,9%-kal.

Rendkívüli erősödésd mutatott be viszont két héttel ezelőtthöz képest az SaS, amely akkor épphogy elérte az 5%-ot, most pedig 6,7%-on landolt. Velük szemben esik Boris Kollár és a Sme rodina támogatottsága: július közepén még 6,4% volt, most 5,6%.

Hosszabb távon inkább gyengülést mutat a jelenleg parlamenten kívüli KDH, amely jelenleg 5,4%-ot érne el, vele szemben pedig lassan, de erősödik az SNS Andrej Dankóval, amelyet most már több felmérés is 5% fölé mért, az IPSOS most 5,2%-ra (legutóbb kerek 5%-ra).

Az IPSOS-nál július közepén is így volt, és most is igaz, hogy egyetlen párt sincs a bejutási küszöb alatt közvetlenül. Az Eduard Heger-féle Demokraták 2,6%-on állnak (július: 2,1%), az ĽSNS pedig 2,6%-ról romlott 2,1%-ra.

Siralmas helyzetben vannak a magyarokat képviselni hivatott pártok is, melyek közül ugyan a Szövetség a legerősebb, de ez semmit nem jelent. Két hete még 3,5%-ot mért nekik az IPSOS, most 2,2-t. Nem mozdult lényegében a Mikuláš Dzurindával erősítő Modrí-Híd formáció, amelyet most a választáson résztvevők 1,6%-a választana, és már hosszabb távon nem adnak semmi esélyt a bejutásra a Simon Zsolt-féle Magyar Fórumnak sem.

A Denník N kiszámolta, mely koalíciók kormányozhatnának együtt, és a lehetőségek közül egy Smer-Hlas-SNS-Sme rodina koalíciónak is szüksége lenne még valakire (így együtt 74 képviselőt tudnának kiállítani), a KDH-val viszont már erősek lennének (85).

A három oroszpárti formáció, a Smer-SD, a Republika és az SNS együtt csak 58 képviselőt tud adni.

Egy Smer-SD nélküli koalíció csak úgy valósulhatna meg, ha a PS összefog a Hlas-SD-vel, de nekik is szükségük volna még az SaS-re, a KDH-ra és a Sme rodinára (81 képviselő). Azzal a Denník N nemigen számol, hogy az OĽaNO labdába rúghat.

(Denník N)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program