Ifjabb Kmotrík, a Slovan vezérigazgatója is lemásolta kisdoktori szakdolgozatát!

2020. június 29. - 07:04 | Belföld

A Szakolcai Közép-Európai Főiskola nemcsak politikusoknak, de a szponzorainak is osztogatta a diplomákat - írja a SME. Boris Kollárhoz és Petra Krištúfkovához hasonlóan itt szerezte diplomáját ifjabb Ivan Kmotrík, a Slovan vezérigazgatója is.

Ifjabb Kmotrík, a Slovan vezérigazgatója is lemásolta kisdoktori szakdolgozatát!
Ifjabb Ivan Kmotrík (Fotó. TASR)

A hírhedt vállalkozó édesapja, Ivan Kmotrík az iskola igazgatótanácsában is benne ült 2006-ig, és az adományozói közt tartják számon. Vélhetően emiatt választotta ezt a sulit fia, aki 2017-ben a magiszteri titulusát, egy évvel később pedig a kisdoktoriját is itt szerezte meg, aminek köszönhetően PhDr. titulusra tett szert.

Szakdolgozata, melynek címe Európa aktuális állapota és jövőbeli modellje, ugyanakkor a SME szerint két publikáció összeollózott verziója, melyek szerzője Jozef Vlčej, a főiskola egyik tanára. Vlčej ráadásul Kmotrík opponense vol, így figyelmeztethette volna, hogy ezt így nem illik. Az opponensi véleménye azonban nem nyilvános. Vlčej Kmotrík tanulmányi vezetője volt már a magiszteri tanulmányai során is, emellett az iskolán belül a politikatudományok intézetének vezetője, melyen Kmotrík tanult.

Csütörtök óta egyikük sem reagált a SME ezzel kapcsolatos megkeresésére.

Ifjabb Ivan Kmotrík három hónappal azt követően töltötte fel szakdolgozatát az állami jegyzékbe, hogy kirobbant az Andrej Danko korábbi SNS-es házelnök kisdoktorija körüli botrány.

A SME közlése szerint azonban hiányzik a diplomamunka jellemzése és a címkék is, melyek pedig kötelezők. Mindeközben már az első oldalai a Vízia pre Európu (Jövőkép Európa számára) című könyv a puszta lemásolása, melynek egyik társszerzője Vlčej , a másik pedig Lukáš Parízek, aki nemrégiben még külügyi államtitkár volt. Kmotrík még az előszavát is átvette a könyvnek.

A következő epizód a könyv Daniel Šmihula által írt részének másolata, melyben még arra sem volt képes, hogy kivegye a szöveg formázását, és ugyanazok a részek vannak vastagon szedett betűvel kiemelve, mint a könyvben.

Az ezt követő rész Kmotrík munkájában Vlčej egy másik könyve, az Európa v ohrození (Európa veszélyben) című mű Rastislav Tóth, az ellentmondásos politológus által írt epizódját takarja, majd a terjedelmi követelmények okán ehhez jött Tóth még egy szövegrésze az előző könyvből.

A zárszóhoz Kmotrík végül Vlčej második említett könyvének előszavát másolta át.

Az egész szakdolgozatból a saját munkája mindössze egy féloldalas rész, A munka módszertana (Metodika práce) címmel, melyben az egyes epizódokat foglalja össze röviden.

A szakdolgozat végén található egy egyoldalas forrásjegyzék, mely azonban a SME szerint szintén nem ül, ugyanis az ott emmlített források nincsenek idézve a munkában.

A lap rámutatott arra is, hogy a Vízia pre Európu című könyvből ráadásul úgy idézett, hogy az csak 2019-ben jelent meg, miközben Kmotrík munkáját 2018-ban adta le. A forrásjegyzékben ráadásul nincs is ott.

(SME)