Idős kora ellenére is nővérként dolgozott egy nő – a koronavírus azonban megálljt parancsolt

Koronavírus-fertőzésben vesztette életét egy egészségügyi nővér Londonban, aki 44 éven keresztül önzetlenül segített másokon.

Idős kora ellenére is nővérként dolgozott egy nő – a koronavírus azonban megálljt parancsolt
Fotó: TASR

A 70 éves Alice Kit Tak Ong még a 70-es években érkezett Hongkongból Nagy-Britanniába, majd miután elvégezte tanulmányait, egészségügyi nővérként kezdett dolgozni. Még idős korában is teljes munkakörben dolgozott – egészen addig, amíg meg nem fertőződött koronavírussal.

Az idős nő eleinte házi karanténban volt, de miután súlyosbodni kezdett az állapota, családja mentőt hívott. Alice két hét után a kórházban vesztette életét. „Teljesen elkötelezett volt a munkája iránt. Egészen addig csinálta, amíg meg nem állapították nála a fertőzést. Imádta a munkáját és a pácienseit” – mondta Alice lánya, Melissa.

A nő családja meg van róla győződve, hogy Alice a kórházban kapta meg a fertőzést, ugyanis megfelelő védőfelszerelés nélkül végezte a munkáját.

Szerda délig több mint 55 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Nagy-Britanniában, a halálos áldozatok száma 6150.


(The Guardian)