Idén is lehetőség nyílik közhasznú projektek megvalósítására a Duna és a Kis-Duna mentén

camera

1

Idén is lehetőség nyílik közhasznú projektek megvalósítására a Duna és a Kis-Duna mentén

Fotó: Paraméter - illusztráció 

Megosztás

A Közép-európai Alapítvány meghirdeti a negyedik pályázati felhívást a Duna Alap nevű alapítványi program keretében.

A felhívással olyan projekteket támogatnának, amelyek a Duna és a Kis-Duna partján lévő közterületek fellendítésére, valamint a folyó menti élet felpezsdítésére irányulnak.

Erre a célra idén 68 ezer euró áll rendelkezésre.

A felhívásra október 14. és november 14. között lehet jelentkezni. A jelentkezéseket egy szakmai bizottság bírálja el két körben. A pályázati felhívás eredményeit legkésőbb február 3-ig teszik közzé a Duna Alap honlapján – tájékoztatott Juraj Tedla a Közép-európai Alapítványtól.

A nonprofit szervezetek a következő területeken folyamodhatnak támogatásért: közelebbi kapcsolat a folyóval, gazdagabb élet a folyón, simább és kellemesebb mozgás a folyón vagy a folyó partján, a folyó mint összekötő kapocs a szomszédok és más államok között.


(para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program