Ideiglenesen befogadunk 250 menekültet

2018. október 29. - 14:47 | Belföld

Menedéket biztosítunk 250 személynek, míg eljutnak a célországba.

Ideiglenesen befogadunk 250 menekültet
2015-től 2017-ig több mint ezren fordultak meg Bősön

Szlovákia folytatja együttműködését a nemzetközi szervezetekkel a menedékkérők elhelyezése terén, ennek keretén belül pedig ideiglenesen 250 menedékkérőt fogadunk be. Ez derül ki a belügyminisztérium által közzétett megegyezés tervezetéből - írta a ČTK hírügynökségre hivatkozva a SME.

UPDATE: A menedékkérőket a homonnai intézetben helyezik majd el.

Szlovákia az ENSZ menekültügyi főbiztosságával és a Nemzetközi Migrációs Szövetséggel együttműködve legfeljebb félévig biztosít ideiglenes menedéket a menedékkérők számára. A menedékkérőket a belügyminisztérium által fenntartott menedékszállók valamelyikén helyeznék el, ellátásukat is a belügy biztosítaná. Hasonló egyezmények alapján 2009-től Szlovákia már hat alkalommal nyújtott ilyen formában humanitárius segítséget.

Ezek közé tartozott, amikor 2015 szeptemberétől több száz menedékkérő érkezett a bősi komplexumba, és 2017 tavaszáig több mint 1200-an fordultak itt meg, mielőtt valamely nyugati országba távoztak.

Szlovákia a migrációs krízis kirobbanása után elutasította a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztását az EU-tagországai között, a bősi ideiglenes elszállásolás mellett más módon is segített. 149 szíriai kereszténynek biztosított menedéket Nyitra mellett, és tervezi azt is, hogy befogadjon szíriai árvákat.

(SME)

Címkék: menekültek