Hosszú hónapokra kidőlt a DAC támadója

A DAC fiatal támadója, Szendrei Ákos keresztszalag-szakadást szenvedett, ma műtik, a felépülése pedig minimum fél évet igényel majd – közölte a klub hivatalos weboldala.

Hosszú hónapokra kidőlt a DAC támadója
Fotó: dac1904.sk

Szendrei Ákos az őszi idény során Paksról igazolt Dunaszerdahelyre és eddig két meccsen lépett pályára a Fortuna Ligában. A 18 éves tehetséges támadó e mellett az U19-es csapatban is szerepelt. A rajtjai számát sajnos most egy jó ideig nem tudja gyarapítani, épp az ifi mezében elszenvedett súlyos sérülése miatt.

„Az U19 egyik bajnoki mérkőzésén Ákos egy komoly térdsérülést szenvedett. A kivizsgálások után, beleértve a mágneses rezonanciás vizsgálatot, egy első keresztszalag-szakadást diagnosztizáltunk a bal térdében, ami műtéti beavatkozást igényel. A felépülése várhatóan 6-8 hónapot vesz igényben” – nyilatkozta dr. Fegyveres Zsolt csapatorvos. Ákost épp ma műtik meg.

„Úgy emlékszem, hogy mentem egy labdáért, beléptem az ellenfél játékosa elé, amikor kicsit megbillentett és elcsúszott a bal lábam. Sajnos rajta volt a testsúlyom és a térdem hátracsapódott. Még most is borzasztó számomra visszagondolni erre” – nyilatkozta.

„Testileg alig érzek valamit, a lábam ritkán fáj, bár 45 foknál jobban nem bírom behajlítani, mert feszül. A belső oldalsó szalag is sérült. Lelkileg már sikerült valamennyire feldolgoznom, hogy egy hosszú kihagyás vár rám. Tisztában vagyok vele, és nem szabad siettetnem, mert ebből százszázalékosan kell visszajönnöm, vagy még jobban. Sokat beszélgettünk a stábbal és az a célom, hogy ezt az időt a hiányosságaim fejlesztésével az előnyömre tudjam fordítani. Az a tudat visz mindennap előre, hogy ebből a rosszból is pozitívan tudok kijönni, mentálisan és fizikálisan is megerősödve” – tette hozzá a támadó.


(dac1904.sk)