Horror a ravatalozóban: Borzalmas dolgot műveltek a holttesttel a tolvajok

Nekik semmi sem szent! Mindenre elszánt bűnbanda garázdálkodik egy kisvárosban.

Horror a ravatalozóban: Borzalmas dolgot műveltek a holttesttel a tolvajok
Forrás: Cas.sk

Megrázó esetek történtek a tőketerebesi járásbeli Tiszacsernyőn (Čierna nad Tisou). Egy tolvajbanda betört a ravatalozóba, hogy kirabolják a december 8-án, 60 évesen elhunyt Eduard holttestét.

„Két héttel a halála előtt betörtek a lakásába. Most a ravatalozóba is behatoltak, hogy még egyszer kirabolhassák“ – mondta egy helyi lakos. A jelek szerint a tolvajok kivették a holttestet a hűtőből, majd átkutatták a zsebeit.

Lenka Ivanová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség hullagyalázás vádjával indított eljárást. A morbid eset a város polgármesterét is megrázta. „Embertelennek tartom, ha valaki még a halottakat sem tiszteli! Az elsők között voltam, akik a helyszínre értek. Borzalmas látvány volt“ – nyilatkozta Marta Vozáriková polgármester.

Vozáriková megerősítette, hogy Eduardnak nemrég eltűntek a kulcsai – ő azonban még a tolvajok első akciója előtt elhozta házából az értékeit.

Tiszacsernyő lakossága félelemben él azzal a tudattal, hogy bűnözők ólálkodnak szabadon az utcákon. „Egy hónappal ezelőtt egy ismerősömet két testvér rabolt ki. Azon az estén a páros megvert és kirabolt egy másik személyt is“ – mesélte egy helyi lakos. 

Cas.sk/para