A hontalanok segítettek otthont nyújtani a város madarainak

camera

3

A hontalanok segítettek otthont nyújtani a város madarainak

TASR 

Megosztás

A hajléktalanok madáretetőket segítettek elhelyezni Pozsonyban, ahol a kis városi madarak meghúzhatják magukat télen.

A Nota bene nevű újság kereskedői december 18-án is azzal foglalatoskodtak, hogy a pozsonyi Elnöki Palota kertjébe madárházikókat helyezzenek el.

„Ezek az emberek tudják, milyen otthon nélkül élni télen. Ezért döntöttek úgy, hogy segítenek az áttelelésben”

– mondta Sandra Pazman Tordová, a „Proti prúdu” nevű polgári társulás tagja. E társulás adja ki az említett újságot.

„Érdekelnek bennünket azok a lények, melyekkel megosztjuk városunkat. Nekik is szükségük van biztonságos helyre, ahol meghúzhatják magukat télen” – tette hozzá, majd elárulta, a madarak házikóit egy kis családi vállalkozás biztosította.

Véleményük szerint, az otthon kialakításához szükséges helyre az embereknek is szüksége van, ezért a polgári társulás bérelhető lakhatás bebiztosításával törekszik megszüntetni a hajléktalanságot. Segítenek az utcára került embereknek otthont és munkahelyet találni, valamint odafigyelnek az egészségügyi állapotukra is.

cas.sk

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program